Azok az emberek, akik állandóan beleszólnak a másik, sokszor akár teljesen vadidegenek életébe, azok miért teszik ezt, mit éreznek közben?

Értem ezalatt: ki mit tanul, mit dolgozik, kit szeret, miért szereti, miért nem alapít családot / miért alapított, hogy öltözködik, hol vásárol, mit eszik, kire szavaz, miért hívő / miért nem hívő, stb... Azt veszem észre, tízből nyolc embernél ez valami megmagyarázhatatlan kényszer lehet. Nyilván nem arra gondolok, ha pl. egy barát szól kedvesen, hogy egy ruha nem mutat túl előnyösen rajtunk, vagy pl. valakivel vigyázzunk, mert az illető tényleg veszélyes, hanem amikor a másiknak tényleg az az élete, hogy másokat les, és szó szerint fáj neki, hogy másnak nem az az elképzelése, mint neki. Azért gondolom azt, hogy ez a kényszer lehet, mivel miután jelzed az ilyennek, hogy köszi, de te nem így képzeled el, szó szerint látni rajta a sértődést, a felháborodást, a bármi áron térítést, mintha ténylegesen nagy fájdalmat okoznál neki, ezzel együtt egy életre való sérülést is.