Hogy lehet, hogy egy barátságos es tüneményes fiúból vadállat lesz?

Sokan nem tudjak, hogy a negativ erzeseknek nincs hatara, nincs melypontja. Nincs olyan "lent" ahonnan ne lehetne meg melyebbre kerulni. Ezert olyan erthetetlen, hogy hogy valtozhatott meg xy igy ennyire? De a helyzet az, hogy semmi nem garantalja hogy a batyad ujra a regi lesz, sot, lehet hogy regen sem volt o egy tunemeny, maximun nem tortentek korulotte olyan dolgok amik az o igazi szemelyiseget elohoztak.

A velemenyem az, hogy kizarolag csak akkor fog pozitiv iranyban valtozni, ha o maga rajon, hogy a sajat erzelmeiert, indulataiert kizarolag o felelos, es azokat csakis o kepes kontrollalni. Ha nem, es tovabbra sem hagy fel a masokat hibaztato, kifele mutogato, magat masokhoz hasonlitgato szemlelettel, akkor meg melyebbre kerulhet, sot utana meg annal is melyebbre.

Azt szokták mondani, az ember viselkedését 2 dolog befolyásolja.

Az egyik a genetikai csomagja, amit kapott az őseitől.

A másik amit az élet rak hozz. Nevelés, az élet hozta örömök, bánatok, stb.

Ha a bátyád olyan fiatalon volt barátságos, tüneményes, hogy még az egyetem is előtte állt, akkor azt lehet mondani, hogy addig szinte semmi élmény nem érte.

Tehát kb genetikai csomag, + szülői nevelés.

Na most az élet hozzátette a magáét.

Kicsit megcsócsálta, aztán kiköpte. Ez lett az eredménye.

Változhat visszafelé is, de ugyanolyan egészen biztosan soha nem lesz.

Viselkedhet ugyanúgy, de ugyanaz az ember már soha nem lesz, mert nem esik amnéziába, hogy minden elfelejtsen, ami vele történt.

Az ember, a tapasztalatainak az összessége. Amit megtapasztalt, az már a részévé vált.

A lényeg inkább abban van, hogy hogy dolgozza fel, mit hoz a felszínre a mindennapokban, túl tud e lépni, tud e kívülről tekinteni önmagára, mennyire erős ahhoz, hogy tudatosan maga mögött hagyja ezt az énjét.

A nagy dolgok megkövetelik, hogy az ember vagy hallgasson róluk, vagy fennkölt

hangnemben szóljon róluk: fennkölten, vagyis ártatlanul – cinikusan.

Egész európai kultúránk már régen évtizedről évtizedre fokozódó, gyötrelmes feszültséggel

tart e katasztrófa felé: nyugtalanul, erőszakosan és rohamosan: akár az áradat, amely a véget akarja, a vég felé tör, amely már nem akar észre térni, mert retteg attól, hogy emlékezzék.