Személyes problémák. Nem introvertált, de korlátozott személyiség. Tanácsok, tapasztalatok ezzel kapcsolatban?
Húszas éveim első felében járok és nincsenek barátaim. Óvodás koromban, oda menet a bicikli hátsó ülésén lóbáltam a lábamat, ami beakadt a küllők közé és talán eltört. Ez elég nagy sokként ért és azelőttről nagyon kevés dologra emlékszem, beszélni is elfelejtettem. Talán azóta és amiatt félek a hintában is. Az általánost úgy jártam ki hogy szinte senkivel nem beszéltem ott. Jó volt az ottaniak többségének a társaságában, de bántalmazásból és sértésből lehetett volna kevesebb. Középiskolában eleinte meghúzódtam, aztán volt olyan is, hogy jelentős személyiség lettem a csoportban, de még így is barátok nélkül, legfeljebb haverok egy ideig. Amikor egy csaj odajött hozzám aki tetszett is, sokáig nem bírtam mellette megszólalni és a hirtelen reakcióit nem tudtam kezelni, úgyhogy előbb utóbb odalett a lehetőségem. Általános végén nem volt komoly elképzelésem hogy mi akarjak lenni, nem volt kivel megbeszélnem, de jobb lett volna másik városba menni, viszont a szüleim elég ostobák tudnak lenni. Apám asszem piás volt, este egymás mellett ültek amikor felvetettem a témát és csak kifogásokat tudtak mondani.
Elbasztam néhány évet, de talán már van elég jó elképzelésem arra hogy mit kezdjek magammal, mondjuk C# programozást tanulni. Dokumentációk és modok készítése az ami a leginkább érdekel szabadidős produktív tevékenységként. Nem érzem jól magam nagy társaságban. Voltam már pszichológusnál és egy átlagosabb ilyen szakemberből nem sok minden tud velem kezdeni, ha nem elég jól áll hozzá, mert akkor inkább szóba sem állok. Volt hogy elküldtek pszichiátriára ahol volt értékelhető térsaság, de az ottani gyógyszerek inkább ártottak mint használtak és az ott rólam kiállított véleménynek legalább a felét hülyeségnek tartom. Az összes rólam kiállított papírral és az azokban leírtakkal 40%os egészségkárosodást állapítottak meg, ami nem elég a rokkan nyugdíjra. Ezt inkább a szüleim és orvosom erőltette, hogy legyen mér valamiből jövedelmem. A munka ügyibe járni is részben szopás és hátha maradok a mostani tervemnél. Pályaorientációs tanácsadásban nem részesültem, talán azt már teljesen lekéstem, de szerintem hasznos lett volna Mindig is kövér voltam, legalábbis részben, de most jobban az vagyok. Eszem ágában nincs discoba menni, legfeljebb kisebb rock partyra vagy koncertre. Amikor úgy orrba vágtak az utcán, hogy produkáltam egy vértócsát, azt is sokként éltem meg fél napig. Volt hogy provokatív voltam, de vannak olyanok is akik simán utálnak, gondolom van már olyan aki csak interneten.
Vannak hibáim, de egy ember értékének legyenek magasságai és mélységei.
Az az érdekes (direkt nem "bajt" írtam), hogy amikor idáig jut az ember, akkor annak mindig köze van ahhoz, hogy 1: régen történt valami akkor feldolgozhatatlan; 2: érdeklődés informatika, számítógépes játékok és tudományok iránt. Legalábbis itt a GYK-n tartott nem reprezentatív megfigyeléseim alapján.
Na most az átlag embert a 2-esben felsoroltak nem érdeklik. Nem lehet hibáztatni őket ezért, teljes életet lehet élni ezek nélkül is. Te az adott körülmények között ezekben a témákban találtál megnyugvást. Érdekes, hogy az ember ezek felé fordul.
Sajnos ezzel ellene mész a szociális normáknak és ezt a legtöbben taszítónak, vagy legalább annyira "érdekesnek" tartják, hogy elkerüljenek. Társadalmilag az az elfogadott, hogy lázadj valamennyire fiatalkorban, csoportosulj hasonló gondolkodású emberekkel, szórakozz / kapcsolódj ki, dugj minél többet, dolgozz keményen, alapíts családot, hozz létre életet. És persze közben fogyassz sokat (szolgáltatásra gondolok).
Örülök, hogy történelem-órával kezdted az írást. A legtöbben annyira elnyomják ezeket a negatív emlékeket, amik alkották a személyiségüket életük kezdeti szakaszában, hogy elfelejtetik honnan jöttek. Ez jó és rossz egyszerre. Annyiból jó, hogy az agy így védekezik a káros beidegződésektől, amik hosszú távon lerontják az életminőséget és annyiból rossz, hogy ha nem sikerül felejteni és továbblépni az életben, akkor keményen visszatartod magad a fejlődéstől. Olyan ez, mint egy kétélű fegyver.
Pszichológusnak / pszichiáternek (nem megfelelő törlendő) az volna a dolga, hogy megkeresse ezeket a múltbeli rossz beidegződéseket, szembesítsen vele, te azzal szembenézzél, meggyászold azokat és továbblépj. A szembesítésig kemény a munka, a többi automatikus az agy részéről. Bizonyos ritka tudatmódosító szerek ezeket külső segítség nélkül megoldják, de nem akarlak ilyesmire biztatni. Nekem így sikerült feloldanom el nem feledett régi dolgokat.
Én is hasonló élethelyzetben vagyok, bár nem ennyire részletgazdag, mint a tiéd. Sosem voltam diagnosztizálva pszichés betegséggel, de egyértelmű hogy van valami bajom. Felnézek azokra az emberekre, akik képesek mindig a megfelelő álarcot mutatni a világ felé. Biztos vagyok benne, hogy álarc nélkül a legtöbben ugyanolyan sérültek, mint mi is. Igyekszem minél többet eltanulni tőlük, bár nem könnyű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!