Ebben az esetben jogos lenne megölnöm magam?

Ha létezne egy biztos módszer, ami elérhető is, biztosan végeznék magammal. Egy nagyképű anyám van, aki csak akkor biztat szánalomból, ha rákérdezek, és az már neki rögtön olyan hű, de sok. Bezzeg a cseszegetést mindig kapom minden bagatell apróság miatt.

Elegem van. 3 vizsgámat buktam ebben a félévben emiatt a ... miatt. Mindig csak a hibáimat veszi észre, amiben netán jó vagyok, azt nem. Az aspergeremet se veszi komolyan, olyan dolgokat vár el tőlem, amire sosem leszek képes. 13 év alatt sokat változtam, de szerinte nem eleget. Azt akarja, hogy "normális" legyek, olyan laza és vagány tucatlány. Nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Annyira rosszul esik, hogy azt nem lehet szavakba foglalni. Mérhetetlen dühöt érzek iránta.

Tanácsot kérnék, hogy mégis hogyan öljem meg magam. Akár privátban is.

Nincs helyem a Földön.

MEG AKAROK HALNI.

Ismerkedni még mindig nem akarok, nem kell még egy pökhendi gci az életembe, aki még jobban tönkretesz. Eleget csalódtam már azokban is, akikben a legjobban megbíztam.

Amúgy is egy ocsmány dög vagyok, akit le se lehet köpni, annyira undorító.

Kérlek, segítsetek nekem!

Akit a saját szülei sem szeretnek feltétel nélkül, az végképp nem való a világra szerintem.

Selejt vagyok.

Hallottam Nick-ről. Őt sem tudták elfogadni a szülei?

Pont ma találtam rá Kollinger Szabolcs élettörténetére, egy videóséra, aki gameplayeket készít, és egy informatikai szakközépbe járt. (4 éves a műsor, amit vele készítettek.)

És Nick-kel sorstársak. Szabolcsot még csecsemő korában hagyták el az igazi szülei, valószínűleg az állapota miatt. Azután sikerült szerető anyára találnia, aki szintén végtaghiányos.

Eddig is ismertem, láttam is önállóságról szóló videóit (nem ugyanazokat a játékokat játsszuk, én inkább a kis stúdiók által fejlesztett, ún. indie játékokat - főleg RPG-ket és platform játékokat szeretem). Csodálom őt a kreativitásáért, és a kitartásáért, amit az önállóságába, és a videós munkásságába fektet.

Most hallottam azt is, hogy abba szeretné hagyni a videózást, mert azt hiszi, hogy sajnálják.

Üzenem neki, hogy ne hagyja abba, mert a videóival jó példát mutat - MINDENKINEK.

Biztos ő is sokat (volt) szomorú, de erről eddig nem nagyon beszélt.

Ahány videóját láttam, mindben pozitív és vidám volt.

3-ból 2 vizsgát sikerült kijavítanom. Hátravan tehát egy tárgy, amit amúgy se értettem volna. (Fizikai kémia - a fizikával hadilábon állok...)

Voltunk nyaralni kevesebb, mint egy hete.

Próbáltam vele beszélgetni, normálisan, kedveskedve, le se sz@rt engem. Bezzeg a "tökéletes" húgommal, azzal mindig...

Ő általános iskolás, elég gyatra a tanulmányi átlaga, talán még rosszabb, mint az enyém egyetemen, ezért valószínűleg valami gyűjtősuliba fog menni. Nem mondom, hogy nekem jobb volt, de nekem legalább nyomós okom volt rá, de utólag megbántam, és összeszedtem magam később. A különbség köztünk csupán annyi, hogy ő szép, és egyáltalán, lánynak néz ki, rólam meg ez korántsem mondható el.

Most sem lehet vele beszélgetni semmiről. Valamiért nem vagyok neki szimpatikus, vagy nem tudom. Talán a csúnyaságom miatt, habár ő se nézett ki ilyen idős korában jobban. (Saját elmondása szerint ugyanilyen alakja volt, és az arca se szebb az enyémnél.)

De legalább anyagilag támogatnak. Nélkülük biztos nem itt tartanék. A legjobb esetben is, nem tanulhattam volna tovább, ami -ismerve a saját képességeimet- hatalmas kár lett volna.

Tehát talán jó alternatíva lehetne az öngyilkosság helyett az, ha nem foglalkoznék vele feleslegesen. Anyagilag mindent megad, de lelkileg semmit.

Soha nem fogom megtudni az okát, hogy miért van ez így, pedig erre is rákérdeztem egyenesen. Szégyell-e, csalódott-e az állapotom miatt, esetleg van-e valami velem kapcsolatban, amit eddig nem mondott el. Persze mindent letagadott, és semmi nem lett a dologból, csak egy hatalmas veszekedés.