Interneten megismert személlyel az első valódi talalkozasotok milyen volt?
Tehát mennyi idő után találkoztatok, mit csináltatok, milyen élményként maradt meg bennetek?
Kort és nemet is írjatok légyszi :)
Mi kb. 1,5 hónap netes dumálás után találkoztunk, nagyon szuper volt, rögtön megtaláltuk a közös hangot. Először elmentünk egy borozóba, aztán meg sétálgattunk a városban. Nagyon pozitív élményként maradt meg mindkettőnkben, hisz azóta is együtt vagyunk.:)
19L
Pont itt ismertem meg, 3 hónapig beszélgettünk, majd találkoztunk, csak sétálgattunk pár óráig a városban, megismertük egymást személyesen is. Nekem jó emlékként maradt meg, bár végül nem tartottuk a kapcsolatot.
Akkor 16/F és 16/L
Nagyon sok embert ismertem meg az interneten, legalább százzal találkoztam személyesen is, ha most nem kizárólag a párkeresésről beszélünk, csupán találkozásról. Volt ilyen is, olyan is. Volt, akit a személyes találkozás után inkább elkerültem, és van, aki már 7 éve a legjobb barátnőm.
Ha párkeresésre gondolsz, akkor a barátommal úgy egy hónapi levelezés után találkoztunk először személyesen, egy cukrászdában, kávéztunk és beszélgettünk. Azóta is együtt vagyunk.
3 év után találkoztunk, lenyomtunk kb. 5-6 menetet, utána aludtunk, aztán reggel még egyet. Ja, és ettünk is valamit és ittunk 1-2 pohár Tokajit. Nagyon fárasztó volt, de alapvetően jó élmény volt.
42F/40 körüli nő
Én párommal 2 éve ismerkedtem meg interneten. Aznap hajnali egyig kameráztunk Skype-on, és másnap délután már találkoztunk is. Pont olyan volt élőben, mint online, mintha mindig is ismertem volna, csodálatos...
19/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!