Kezdek megbolondulni, vagy mi van velem?

Kis semmiségeken nagyon sokáig tudok nevetni, de van pillanatok amikor egyszerre tudnék sirni és nevetni is. Hirtelen van nagyon jó kedvem, utána pedig egyből rossz, szidok mindent meg mindenkit, mindenkire irigykedem, másnap meg azon gondolkodok, hogy hogy tudtam igy beszélni másokról, később viszont megint van ami kihozza belőlem a düht amit érzek. Annak viszont nagyon örülök ha valaki megpróbál engem felviditni, megnevetetni. Sokan mondják, hogy mindenem meg van, nincs okom a szomorúságra, de úgy érzem, hogy valami még is hiányzik, talán az, hogy melettem legyen valaki és szeressen, ezt soha nem kaptam meg, az más, hogy a családomtól igen, a szüleim, testvéreim, önzetlenül szerettek mindig is, de szerelmes még nem volt belém senki, én már voltam többször is, sőt vagyok is, de tudom, hogy azzal az illetővel úgy sem lesz közöttünk semmi. Egyszerűen úgy érzem, nem találom a helyem, sokszor nem is értem minek születtem meg, egyszer már mondtam anyukámnak, hogy jobban járt volna ha abortuszra ment volna, mikor megtudta, hogy terhes volt veleM. Bocsánatott kérek ezért a sok hülyeségért amit leirtam, de úgy érzem ki kelett adjam magamból. 18/Lány