Mit csináljak? Ismeretlenek zaklatnak és félek tőlük! 13/L
Figyelt kérdés
Előre szólok, hosszú lesz! Valamelyik nap mentem a suliba, és az utcán 6 huszonéves srác meglátott. Oda jöttek hozzám, körbevettek és azt mondták nekem, hogy nagyon szép lány vagyok, aztán elkezdtek fogdosni meg kérték, hogy feküdjek le velük. Több ilyen is volt már, de nem mindig Ők, hanem mindig más, de vannak, akik rendszeresen zaklatnak. Haza fele általában a barátommal és a bátyámmal szoktam haza jönni, mert jóformán egymás mellett van a sulink. Kedden 3 órával később végeznek, de akkor sem megyek haza egyedül, mert akkor néhány fiú osztálytársam haza kísér, úgyhogy ezzel igazából nincs is gond. Viszont az oda felével már gond van, mert a barátoméknak minden nap van nulladik órájuk (11-esek mindketten és osztálytársak), és valahogy mindig megtalálnak az ilyen emberek. :( Nem tudom, hogy szóljak-e a szüleimnek. Túl nagy felhajtást csinálnának belőle és azt én nem szeretném. Még pszichológushoz is képesek lennének elküldeni, amit meg végképp nem szeretnék. Azon gondolkozom már egy ideje, hogy szóljak-e a barátom apjának, mert Ő rendőr és talán eltudná csendben intézni a dolgokat, de kb. felesleges, mert nem bántott fizikailag senki, úgyhogy bizonyítani nem tudnánk. Ja és egyébként tanulok önvédelmet és spray-em is van, de az a baj, hogy ilyenkor én teljesen lefagyok és nem merek semmit sem lépni. Segítsetek kérlek! Hogyan tudnám megvédeni magam?2017. jan. 14. 13:35
1/19 anonim válasza:
Vagy rendkívül kihívó a külsőd, vagy szörnyű helyen laksz. Ha az utóbbi, mindenképpen szólj valakinek, a titkolózás sosem jó.
2/19 anonim válasza:
Mindenképp szólj a szüleidnek! A többit majd intézik! De am jah a rendőr ismerősnek is szólhatsz!
3/19 A kérdező kommentje:
Azt nem mondanám, hogy kihívó lenne a külsőm, de való igaz, hogy nagyon szép lány vagyok. Ahol lakom az valóban nem a legjobb hely, de most nem igazán tudnánk elköltözni onnan. Meg egyébként is, zaklatók mindenhol vannak. A rendőrség a rendszeres zaklatókkal talán kezdene valamit.
2017. jan. 14. 13:55
4/19 anonim válasza:
Szólj a barátodnak vagy az osztálytársaidnak és kapjátok el őket. Vagy mond annak a rendőrnek hogy hogy néznek ki, és keressék meg őket.
5/19 anonim válasza:
Szólj apukádnak mindenképpen. Hogy gondoltad, hogy ezt el lehet titkolni? Ebből komolyabb dolog is lehet. A saját érdekedben kérj segítséget!
6/19 anonim válasza:
Szólj a szülőknek és tanárnak rendőrségnek egy időben . Az önvédelem órán szólj hogy lemerevedsz amikor zaklatnak , erre van szerepjáték komoly helyen amit párszor eljátszotok és használod a sprét meg a tudást . Ez nem piti ügy , akkor lehet nagy baj ha titkolod , az életedről is lehet szó . Esetleg ha van rajtad smink vagy extra dögös holmi azt cseréld le .
7/19 anonim válasza:
Kamu. Egy 13 éves lány nem így ír.
8/19 A kérdező kommentje:
Rendben van. Elősször szólok a barátom apjának, de ha nem tudja megoldani csendben, akkor mindenképp szólok a szüleimnek. Egyébként nem hordok dögös ruhákat, se sminket.
2017. jan. 14. 14:21
9/19 anonim válasza:
Érdekesek a kommentekre adott tetszési indexek! Segitséget kér valaki, igaz lehet nem a legmegfelelőbb helyen, és akkor az erre adott (tényleg jó tanácsokat) csak alig 50% felett minósítjük? Vagy aki a piros mancsra kattint, annak tetszik egy 13 éves lány zaklatása??? Esetleg ő is benne van a buliban? Na jöhetnek a piros mancsok!
10/19 anonim válasza:
#9
Te miről beszélsz?
Kérdező:
Nyugtass meg hogy már legalább a szüleidnek szóltál
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!