Túlhajszoltságra mi az orvosság?

A párkapcsolatok kategóriában volt egy kérdés, amin jól oda is vágtam a véleményem, a történet is ez lenne, idemásolom. Tudom, hogy ezt a barátaimmal kellene megbeszélnem, de már így is egy idióta energiavámpír vagyok, nem akarom este is a vérüket szívni ezzel a hülyeséggel, amit nagyrészt magamnak köszönhetek. Ilyen gondolkodással, értékrenddel esküszöm abban sem vagyok biztos, hogy van esélyem az életben, de ettől függetlenül élni akarok. Sokan az én gondolkodásommal, helyzetemmel az öngyilkosságot látnák megoldásnak, és inkább elmenekülnének abból a helyzetből, amíg végignézik, hogy eltelik az élet, de ők csak mások várát építgették, és nem éltek igazán. Én viszont nem akarok meghalni, élni akarok. Csak másképp. Szeretetteljes környezetben, nem idegenek között, akikkel csak az köt össze, hogy közösen szívunk.

21 éves vagyok, egyetemre járok - ráadásul egy olyan szakra, ahol a küszöb alatt is vér folyik.

Világ életemben úgy neveltek, hogy 'te vagy a legokosabb', de ezt nem csak a családom, hanem a tanárok is megerősítették. Tanulmányi versenyeket nyertem.

Szinte biztos volt, hogy nekem egyetemre kell járnom. Amit azóta már 100x ott akartam hagyni, de tudom, hogy akkor a családom egyáltalán nem szeretne.

Munkahely - dolgozom is suli mellett. Szeretem, csak keveset fizet, és akkor is keveset fizetne, ha nem diákként, hanem főállásban lennék ott. Mondjuk jutalékok vannak, és decemberben benne voltam a TOP10 dolgozóban, szóval valószínűleg kapok is most. :) Na meg van amúgy feljebb lépési lehetőség, de csak akkor, ha eleget tudnék dolgozni menni. A suli miatt a havi 100 órám nincs meg, így pl. mentor sem lehetek, ami nagyobb fizuval járna.

Így, tanulva, dolgozva tapasztalom, hogy hétvégén is fáradt vagyok. Decemberben a jutalékért hajtottam, meg éjt nappallá téve tanultam vazze. Mi lett a vége? Karácsony este összevesztünk a barátommal, hogy én nem foglalkozom vele(látjátok, hogy nem a bulik meg a barátnők miatt hanyagolom, most írtam le mi van...), és bár megbeszéltük a dolgokat, és végül megígérte, hogy türelmesebb lesz vizsgaidőszakban, naponta eszembe jut és fáj.

Főleg úgy, hogy nekem a karrier semmit sem jelent, de ha otthagyom, akkor én egy véres rongy leszek. Esküszöm, szívesebben mosnék, főznék, takarítanék, és ha még arra is lenne időm, akkor csinálnám a hobbimat(rajzolás, D.I.Y. - tehát ilyen kreatív dolgok készítése magyarul), de amikor hazajönne mondjuk a férjem, akkor a kedvence lenne az asztalon, frissen elkészítve. Nem, nem mikrózva vagy gyorsétteremből rendelve. Ja és lenne időnk EGYÜTT.

Nem az lenne, mint múlt héten, hogy bár imádtam a filmet, és nagyon is kíváncsi voltam az új Star Warsra, hullafáradtan mentem el a moziba, mert amúgy pihenésre lett volna szükségem, csak nem akartam megint nemet mondani.

Egyszerűen borzalmas ez az egész, GYŰLÖLÖM. Az egész életem a hajtásról szólt. Általános iskolásként szakkörök, gimiben szakkörök+fakultáció+külön tanár, most egyetem és munka, de mégsem szeretem magam, sem azt, amit csinálok. Ja, és semmiképp sem vagyok rá büszke, mert nem vagyok más, mint egy málhás szamár, aki mások álmait valósítja meg, miközben arra sem jut energiája, hogy minőségi időt töltsön a szeretteivel.

Rideg környezetben vagyok, ahol hiába vagyok közvetlen, és hiába tudok beszélgetni emberekkel, egy sem a barátom vagy a családom.

Szóval. Én. Nem. Nézem. Le. Az. Eltartott. Nőket.

Vajna Tímeát sem nézem le. Valószínűleg érzelmileg ő többet tud adni a férjének, mint egy ilyen kiégett, lélektelen s**r, akivé a túlzott hajtás miatt lettem.