Hogy van az egyes fiataloknál, hogy elítélendőnek tartják a rasszizmust, azzal viszont semmi bajuk, ha valakit azért néznek le, mert "nem olyan menő"?
Nos, arról lenne szó, hogy több kortársam is (17 vagyok) rendszeresen hangoztatja, hogy a rasszizmzus milyen rossz és elítélendő dolog. Mi is a rasszimus? Ha a szótári jelentését vizsgáljuk, akkor faji alapú megkülönböztetés. Ha bővebben ki szeretnénk fejteni, hogy mi az, ami ellen a rasszizmusellenesek (amúgy én is annak mondanám magam) vannak, akkor a nemi, faji, vallási (satöbbi) alapú hátrányos megkülönböztetés. Például ha valakit kiközösítenek mert arab. Vagy zsidó, cigány, esetleg néger. Vagy egy férfitársaságban lenézik az egyetlen nőt. Esetleg fordítva. Ha valaki ilyen kirekesztően viselkedik egy másik emberrel, annak a viselkedését egy valóban rasszizmusellenes ember megvetendőnek tartja. Oké, helyes! Akkor mi is a probléma? A kettős mérce. Tegyük fel, hogy van egy nagyon kövér/gyenge/csendes/furán beszélő (írhatnék több példát is) gyerek (tudjátok, aki nem a "menők" közé tartozik) az iskolai közösségben, akit az említett tulajdonsága miatt a "menőbbek" lenéznek, kirekesztenek. Hozzávetőlegesen 10-ből 9 ember, aki egy faji megkülönböztető emberre egyből rásüti, hogy "RASSZISTAAA!!!" és rossz embernek tartja emiatt, a pl. kövér gyerek csúfolásához semmit nem szól, ha nem is vesz részt benne (de ez is megtörténik néha), de nem rója fel a csúfolódó embernek, hogy "milyen rossz ember vagy te!" (sőt, gyakran még puszipajtás is a kirekesztő személlyel a rasszizmusellenes barátunk).
Megpróbálom egyszerűen összefoglalni: Ha valakit lenéznek mert néger, akkor mindenki kiabál, hogy "RASSZIZMUS!!!", de ha valakit azért néznek le, mert mondjuk furán beszél és nem úgy öltözködik, viselkedik, ahogy mások szerint "menő", akkor egyáltalán nem látom azt az óriási közfelháborodást, hogy milyen alapon bánnak így egy másik emberrel. Hogy is van ez?
Teljesen egyet értek.
Kettős mérce, csoportpszihológia...
Nagyon durva, amire rávilágítottál. Én is csomót gondolkodom ilyeneken. A kettős mércének a szrtlkmagyarország a legnagyobb mestere, sokszor csak röhögni járok oda xd Az is föltűnt, hogy a liberális társadalom, ha meghallják, hogy zsidó vagy cigány, akkor rögtön "jaaaj, antiszemita, rasszista, máglyára vele!", de ha arról van szó, hogy Szíriában halomra gyilkolják a keresztényeket, akkor csak kussban ülnek, mintha mi sem történt volna. (Tisztelet a kivételnek persze.)
16 éves lányként úgy látom, hogy ma már aki zsidó, cigány, néger, homokos (akármi, csak nem fehér, magyar vagy katolikus mert azok eláshatják magukat, nem is értem, hogy lehettünk méltók megszületni), az olyan erkölcsi fölénnyel ítélkezik mindenki másról, mintha ő szrta volna az univerzumot. Pedig nem!
Bevallom, nem olvastam végig, de a legtöbb ember a tipikus nagy szavakat csak azért mondja, mert illik. Rasszizmus, homofóbia, antiszemitizmus stb... Ezeket sokan elítélik GONDOLATBAN, de a dolgok ennél összetettebbek. Pl. a Ne bántsátok a feketerigót! c. regény mutatja be azt jól, hogy az amerikai iskolákban beszélnek Hitlerről, hogy milyen gonosz, amiért bántja a zsidókat stb., majd a gyerekek hallják, ahogy egy néger ember bírósági tárgyalása után kijön a tanárnő a bíróságról olyanokat mormolva, hogy koszos négert fel kellett volna kötni.
Na, hát ezért.
Ja, és még valami. ide tartozik az is,hogy sokan azt se tudják, mi a rasszizmus. Pl. én sosem járnék néger sráccal, mert egyszerűen külsőre nem tetszik se a barna bőr, se a göndör haj, se a telt ajak, ami sokszor jellemzi őket. De ettől nem vagyok rasszista. Akik viszont csak hangoztatják ezt a szót, azok annak néznének. Vagy pl. nem vagyok homofób, csak mert idegesít, ha egy meleg lányosan viselkedik, mert tudom, hogy nem mind olyan, sőt, vannak meleg barátaim, lányosak és fiúsak is (mert azért az embernek sokféle barátja akad). Vagy pl. az egyik Xfactor epizódra emlékszem (külföldire), ahol 2 srác nem tudott énekelni, de továbbengedték őket, mert cukik. gary Barlow volt, aki egyedül megmondta, hogy ez szar volt, erre a kommentelők odaírták, hogy homofób.
Én komolyan azt gondolom, hogy akik ezeket a nagy szavakat gondolkodás nélkül hangoztatják, és mindenkire rásütik, azok azok, akik maguk nem tartják be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!