Hogy mondjam el a szüleimnek, hogy nagyon rosszul vagyok és pszichológushoz szeretnék menni?

Köszönöm a válaszokat, az iskolapszihológust majd megkérdezem holnap (ha egyáltalán bemegyek). :)

Igazából nem tudom, miért vagyok rosszul, nem tudom miért akarok meghalni.. Illetve. Egyszerre tudnék felrosolni ezernyi dolgot erre a kérdésre, és csupán csak hallgatni. Nem tudom mi van velem, mi a baj:( Csak utálok élni, pedig én még a szerencsésebb emberek közé tartozom. :( És olyan rossz, mert más emberek fájdalma is annyira megvisel, és így látom, hogy mindenki szenved, és meg akar halni, látom, hogy nem csak én szenvedek, van akinek rosszabb és ettől mér szomorúbb leszek, és még inkább szabadulni akarok ettől az élettől. Ajj:( Tudom nagyon hülye vagyok, de nem tehetek arról, hogy mit érzek. Vagy nem tudom. Minden olyan bizonytalan, és ahh. Beleőrülök. Szabadulni akarok ettől az egésztől és boldog lenni:(

Hát.. Egy konkrét oka nincsen. Csak így összejöttek a dolgok. A szüleimmel alapvetően nincs rossz kapcsolatom, de inkább "haveri".. Nem átlagos szülő-gyerek kapcsolat. Elhülyéskedünk egymással, de valahogy nem bízom bennük, nem tudok velük rendesen beszélni, és inkább rejtőzködök. Bizonyos értelemben álarcot hordok előttük is, mint mindenki más előtt, mert nem bírom önmagam adni valamiért. Vagy nem is tudom igazából, lehet nem is az vagyok akinek gondolom magam, hanem az amit mutatok, de az meg csak még inkább elkeserítő:( Meg a szüleimmel régen nagyon rossz volt a kapcsolatunk, elég durva balhéink voltak, lehet emiatt is van az, hogy nem bízok meg bennük. Barátaim is vannak állítólag, de nem tudom.. Ők is inkább csak "haverok", akikkel nem tudok komolyan beszélgetni, és önmagam lenni. Nincsenek igaz barátaim. Illetve volt, hogy azt hittem vannak, de azt csak hittem, és szerettem volna.. Mert valójában nem voltam nekik olyan fontos, mint ők nekem, így lazán otthagytak. De nem hinném, hogy ez lenne a kiváltó ok, mert ez már annyiszor történt, hogy annyira nem tud megtörni. Meg én egyedül is jól érzem magam. Csak akkor legyek tényleg egyedül. Azt nem bírom ha úgy vagyok egyedül, hogy közben emberek vesznek körül. És most valami ilyesmit érzek. De még ez sem fáj annyira, hogy ilyen rosszul legyek.. Nem tudom, mi a bajom:( Igazából ami miatt biztos, hogy nagyon rosszul vagyok, az a sok dolog amit régen tettem. Annyira bűntudatom van mindenért. Pedig nem is feltétlen kéne, csak nem tudom. Mindent tönkre teszek, és mindenkinek ártok, akarva akaratlanul. És most volt nemrég egy váltó futóverseny, amit miattam vesztettek el:( Bárhová nyúlok, az balul sül el, pedig úgy igyekszem, csak mindig annyira izgulok, és félek, hogy elrontom, hogy el is rontom. És sokszor azt se tudom mitől félek, és miért remegek.. (Nagyon durván szoktam remegni, nem is merek levest enni mások előtt, mert nem jut el a tányértól a számig a leves, úgy mozog a kezem. Nem tudom miért.) És rossz, mert mindenki lehülyéz. És tudom nem vagyok egy nagy ész, de próbálkozom.. Mindig. Szeretnék én is okos lenni, és olyan mint mások, nem ilyen kis béna. Mindig viccelődnek azzal, hogy mindent elrontok. És bizonyos szinten még én is szoktam gúnyt űzni saját magamból, de azért fáj, hogy nem vagyok jó. És ha néha elmondom ezt valakinek, akkor meg jönnek azzal a kamu dumával, hogy ez nem igaz. És mindig hazudik mindenki, és én sem vagyok őszinte, de nem is tudok az lenni. Ahj, nem tudom, tényleg. Az egész egy nagy katyvasz..

Ami még igazán rosszul esik, az az, hogy rengeteg "barátom" depressziós. És én próbálok nekik segíteni, ahogy csak tudok, de ma amikor véletlen elsírtam magam a suliban, senki nem jött oda hozzám, csak egy lány, akivel nem is szoktam beszélni, a többiek csak távolról néztek. És ez lehet bunkóság, de rosszul esett. Nem várom el, hogy segítsenek nekem, de nem tudom.. Én azért szeretem őket, ők miért nem engem?

Meg elegem van abból, hogy az ismerőseimnek/osztálytársaimnak minden olyen "könnyen" megy. Csak kimondják mit szeretnének, és megkapják. Nekem meg mindig annyit kell küzdenem érte. Persze nem akarok elkényeztetett liba lenni, de azért néha mehetnének kicsit gördülékenyebben a dolgok.

És az is rossz, hogy van aki nem tanul semmit, kipuskázza az anyagot 5-re, én meg 6 órát tanulok, próbálok koncentrálni (több kevesebb sikerrel) és 1-es lesz..103 pontól 52.. És ezt kettesre javítom még több tanulással. Egyszerűen hülye vagyok, és ezt utálom. És azt is, hogy ezért mindenki kinevet, mert rosszul esik.

És mindig mondják nekem, a bajaikat, én próbálok segíteni, és kimutatni, hogy szeretem őket, jobb kedvre deríteni őket, de sokszor hibázok... Nem tudok jó döntéseket hozni, jót tenni, és olyankor elküldenek a francba, hogy mekkora bunkó vagyok.. Pedig én tényleg nem akarok senkinek sem ártani!! És annyira bánt amikor rosszat teszek, vagy nem tudom. És ezt tudják jól mások, hogy ha egy valami rosszat mondok ami egy picit is megsérti őket, és kiakadnak rám, meg elküldenek a fenébe, akkor az nekem százszor jobban fog fájni.

Az is rosszul esik, amikor nekem mondják, hogy nem tudom milyen szenvedni, mert én még soha nem szendvedtem, és nekem csak ilyen kis szaros problémáim vannak, és menjek a fenébe velük. És ezt olyna mondják akik állaítólag a barátaim. És lehet tényleg nem történt velem semmi komolyabb, de mégis szenvdek.. Nagyon. Akkor meg tök mindegy. Najó, igazából még egy csomó ideig tudnám sorolni, hogy mi bajom van, de ezzel azt hiszem nem vagyok egyedül:( Egy katyvasz az egész. És lefogadom, hogy amint megnyomom az entert már meg is bánom, hogy ilyenekt írtam, mert biztos rosszakat gondolnak majd rólam. Najó, ez nagyon beteges már:D Vagy inkább nevetséges. Ajj, bocsi.