Mit tegyek? Mihez kezdjek?

Kérlek olvasd el!

22 éves fiú vagyok, otthon élek a szüleimmel egy kis településen annak is a legszélén. Szinte semmi munkalehetőség nincs a vidéken.Egyke gyerekként nőttem fel, édesapám cukorbeteg (betegnyugdíjas, bányában dolgozott), édesanyám háztartásbeli.Elég stresszes körülmények között nőttem fel, nem vertek soha de apum nagyon keményen leszidott, nagyon féltem tőle. Édesanyám nyugtatott mindig, meghallgatott így próbált segíteni. Nagyon szorongtam, féltem, nem volt önbecsülésem. Apám szerint más gyerek mindig jobb volt mint én.12 évesen egy 12 éves nagy marhának szólított, 19 évesen egy 19 éves nagy marhának. Elkezdtem sportolni 12. be. A sport kicsit segített oldania feszültségeimet,sikerélményeim, céljaim lettek. Ennek köszönhetően, hogy már nem voltam stresszes, kiegyensúlyozott voltam sikerült megismerkednem egy lánnyal, akit nagyon megszerettem. Nagyon motivált, hogy tanuljak hogy vele lehessek, megadhassak neki mindent és hasonló érzések ami a szerelemmel jár. A lány szakított velem.. Nagyon összezuhantam, hiszen örültem neki embernek éreztem magam, amíg velem volt. De elhagyott. Nem tudtam leérettségizni, ismét nem volt semmi önbizalmam nem volt értelme az életemnek akkor így fogtam fel. Azóta itthon vagyok, van pár állat azokat gondozom, amikor lehet elmegyek napszámra. Dolgoztam egy gyárban 7 hónapot, ott lenéztek, szívattak, megaláztak aztán egyszer mikor egy 40kg os zsákot cipeltem és akkor kezdett el lökdösni a munkatársam akkor már nem bírtam tovább ledobtam a földre és nem szóltam senkinek elindultam haza. 40 kilométert gyalogoltam hazáig a vasúti sínen. azóta nem voltam sehová dolgozni, nagyon barátaim sincsenek. Sokat isznak én meg nem iszok és így nem illek a körükbe.Érzem, hogy elbutulok, szerintem depressziós is vagyok. Van esélyem arra, hogy egyszer normális életem legyen? Lehet családom valaha? Mit tegyek? félek nagyon mindig jó ember akartam lenni de elbuktam, nagyon egyedül vagyok. Sokat gondolok az öngyilkosságra de nincs bátorságom és sajnálom az édesanyámat is. De így nem lehet élni. Mi lesz velük ha megöregszenek? Hogyan viselem gondjukat? Kétségbe vagyok esve. Köszönöm ha elolvastad! Nagyon köszönöm!!