Hogy Találjam meg Facebookon?
telefonszam v emailcime nincs meg? ezekre ra lehetne keresni. kozos ismeros, aki tudja a vezeteknevet?
esetleg, h hova jart suliba ?
Nekem egyszer két hetemet vett igénybe egy ilyen kutatás, de végül sikerült teljesen véletlen. Másnap megtudtam, hogy elég lett volna megkérdezni valakit, aki egy közös ismerősüktől megtudta a telefonszámát is.
Én is úgy kerestem, hogy beírtam a keresztnevét meg a lakhelyét (szívás, mert Budapesten élt). Aztán próbáltam foglalkozásából adódóan olyan embereket keresni, akik ott abban a szakmában dolgoztak, és kerestem az ő ismerőseik között. Szóval ahogy az első is írta, így, a sulija nevét is beírhatod (pl. Marianna Kossuth Lajos XY Iskola), és ha ki van töltve neki (és publikus), hogy hova jár iskolába pl. ez is segíthet. Vagy keress közös ismerősöket.
Ha nincs túlságosan tucatneve, akkor megnézel minden olyan nevű lányt facebookon.
Amúgy emlékszem régen lehetett lakóhely alapján szűkíteni a keresést, gondolom még most is lehet. Bár, ha az van neki beírva, mint sokaknak, hogy Hollywood, Amsterdam, New York akkor nem sokra mész ezzel. :D
Talán kor alapján is lehet szűkíteni a keresést, de ebben már nem vagyok biztos.
Meg vannak ilyen keresőcsoportok is. Esetleg ide is leírhatod a személyleírását.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!