Hogyan reagáljak ha csúfolni fognak?
Én egy 19 éves lány vagyok, túl vagyok az általános és középiskolán is, most szakmát fogok tanulni. Ovis korom óta kövér vagyok, más kövér társamhoz képest engem feleannyiszor szekáltak, de ha igen arra még mai napig tisztán emlékszem, hiába valamelyik több mint 10 éve történt. A szavak még mindig a fülemben és előttem vannak. A hormonjaim miatt szenvedek ezzel a dologgal, nem mondom, hogy száz százalékosan emiatt van de nagy szerepet játszik benne, jártam orvoshoz is miatta. Vannak nálam kövérebb emberek, de akin van annyi "felesleg" ami már nem szexi azokat mindig sokkal több megaláztatás éri. Én nagyon zárkózott vagyok emiatt, pedig sokszor nem is törődnek a külsőmmel csak én hiszem azt.
Viszont az iskola ahová megyek az tele van éretlen, tudatlan, buta gyerekkel. 10-ből 8 gyerek kisebbségi. Ez nem előítélet hanem tény. Jártam már többször abban az iskolában és ez egy olyan iskola ahová olyan gyerekeket vesznek fel akiknek elég gyenge a tanulmányi átlaguk. Én csak egy okj-s képzésre fogok ide járni de találkozni fogok nyilván másokkal is akik ide járnak. Ez a suli közel van ahhoz a sulihoz ahol érettségiztem, szóval találkoztam már olyanokkal akik ebbe a suliba jártak. Voltak akik hangosan felnevettek ha megláttak, kötekedésből köszöntek, gúnyosan mondták, hogy tetszem a barátjának és hasonlók. Nem szóltam hozzájuk ilyenkor de szégyenemben legszívesebben elsüllyedtem volna. Régebben hirtelen felindulásból visszaszóltam de már inkább csak lesütöm a fejem és szégyellem magam, közben napokig azon gondolkozok amit mondott és végül bennem marad. Nem tudom elengedni a fülem mellett bárhogy is próbálkozok. A saját új osztályomtól nem annyira félek mert mind lányok lesznek és érettségizetten azt hiszem van egy kis eszük. De akik most fognak felkerülni kilencedikbe vagy akinek nincs esze, azoktól félek.
Hogyan kell reagálni ha valaki csúfolódik? Ha mondok valamit vagy kinevetem akkor később is be fog szólni, de ha nem teszem akkor is. Mi a helyes?










Kicsit megrendített a történeted, együtt érzek! Sajnos sokan csúfolódnak, mert önmagukkal szemben is kétségeik vannak, és ha látnak valakit, akit valamilyen szempontból önmaguk alatt állónak gondolnak, akkor kíméletlenül igyekeznek fölé kerekedni, hogy ezzel kicsit jobb legyen nekik, picit kiemelkedjenek a saját nyomorukból. Nekem egy olyan lány osztálytársam volt általánosban meg középiskolában, akinek nagyon kiálló fogai voltak, és hát páran csúfolták is emiatt. Ami nekem megmaradt ebből, az az volt, hogy ez a lány egyébként abszolút nem volt barátságos, és mindig csúnyán szólt vissza, ha reagált. Szóval nem is szerette senki. De volt kövér osztálytársam is, aki derűs jelenség volt, jó fej, kedves, és - talán nem meglepő - őt nem is szekálta senki. Tehát úgy gondolom, azzal tudod elejét venni az egésznek, ha nem azt látják rajtad, hogy meghúzod magad, és igyekszel láthatatlanul elvonulni mellettük, hanem ha természetesen viselkedsz, mosolyogsz és barátságos vagy. Például ha beszólnak egy olyat, hogy tetszel a barátomnak, vagy ilyesmi, akkor kedvesen visszaszólhatsz, hogy "igazán jól esik, de sajnos nem az esetem". Erre úgysem tud majd mit mondani a csökött agyával. De jó, ne bántsuk őket is. Azt tartsd fejben, hogy mindenki mindent okkal tesz, de sokszor maga sem tudja, miért. Szóval aki gúnyolódik, az valahol mind lelki beteg, tehát sajnálatra méltó. Te nem vagy beteg, egyszerűen olyan alkatod van, amit a jelenlegi társadalom sokszor negatívnak ítél. De a rómaiak korában a kövér nők számítottak szexinek, akkor a vékonyakra rá sem néztek. Persze tudom, hogy ez nem vigasz, de látod, minden relatív. Sajnálom, hogy nem tudok többet segíteni, de fogadd el magad, és legyél vidám. Egy vidám nő mindig szexi és érdekes! :)
Gondolatban küldök egy ölelést.
F/34





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!