Szoktatok azon gondolkodni vagy belegondolni abba, hogy még mennyi idő van hátra az életetekből?

Szerintem csak belekell rázódnod a főiskolába. Ami embertől függően kevesebb vagy épp több időbe telhet. De én megtudom érteni, ha nagyon sok időbe telhet.

Én is többnyire így voltam, amikor főiskolára jelentkeztem és nagyon kilendített a környezettemből. Minden teljesen más volt, mint amit addig megszoktam. Először kicsit úgy éreztem magam, mintha "meglennék örülve" abban az értelemben, hogy sok mindent nehezen fogadtam, amire igazából most visszaemlékezve tekintek másként, úgy vagyok vele, hogy amit régebben nem értettem, azt ma már igen, és nem állok negatívan azokhoz a bizonyos dolgokhoz, nem érzek "idegennek" egy egy élethelyzetet. Amit csak felületesen fogadtam el, azt később mélységesebben, összhangba lendültem a dolgokkal, vagy kellett több hónap vagy egy év hozzá.

Könnyen vidám természetűnek tudja mondani magát az, aki nem vesz részt nehéz, komfortzónájából kilendítő dolgokban, szerintem ilyenkor természetes ez a hangulat. De senkisem mondta hogy úgy "éld le" az életed, hogy nehéz legyen neked vagy kevésbé vidám. Én szoktam erre gondolni, bár az az igazság, hogyha eleve beszippantott egy környezet, amit valamiért én választottam, akkor már hatással van az életemre. Csak annyit tudok, hogy a legjobb dolog, amit tehetek, ha kirándulok, elvonulok valahová kikapcsolni teljesen, igazán átgondolni azt, hogy mit is akarok, ehhez egyáltalán nem elég csak úgy feszülten leülni, inkább felkeresek olyan helyeket, amik mellett igazán feltudok szabadulni és jó hatással vannak rám, oda vonulok újra meg újra, amikor szükségét érzem, vagy magamban a lehető leg őszintébben igyekszem megválaszolni a kérdést, hogy mi is hiányzik, mit akarok? Ez nem olyan kérdés, amin kétségbe kellene esni, ha nagyon akarom, megkaphatom azt, ami jobbá teszi a dolgokat. Senki sem mondja, hogy csak úgy lekell élnem az életem.