Akik megtapasztalták már a mindent elsöprő érzéseket, beéritek kevesebbel?
Felnőtt 20,30,40+ emberekhez szól a kérdés. Akiknek van néhány kapcsolatuk a hátuk mögött. Több embert szerettek igazán, de mégis volt egyetlen egy, akivel más volt, sokkal mélyebb, intenzívebb, igazibb. Akinél már az első perctől éreztétek, hogy ez a kapcsolat más lesz..és az is volt, de vége lett.
Most akár évekkel később, mikor a másik emberen magán már túl vagytok, de az érzésen nem, hogy élitek meg a mostani párkapcsolatotokat?
Egyáltalán van e párotok? Lehet ezt az érzést többször átélni?
Nem jut néha eszetekbe, hogy bár szeretitek a párotokat, ez soha nem lesz olyan mint az a másik kapcsolat volt?
Nem tudom jobban megfogalmazni a kérdést. Tényleg nem arra gondolok itt, mikor egy másik emberre vágyik valaki, mint akivel együtt van és ezért nem tudja igazán szeretni a párját, hanem hogy magáról az érzésről le lehet e mondani?
Én egyértelműen beérem "kevesebbel". Persze óriási volt az érzés, de oka volt, amiért tönkrement a kapcsolat. Éppen elég volt kiheverni és újra felállni a földről, jelenleg nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott, stabil párkapcsolatban élek, amit tapasztalataim alapján egyáltalán nem cserélnék el.
A lángok elmúlnak, kijózanodtok és ott vagytok egymás mellett, holott világnézetben, szokásokban, habitusban egyáltalán nem illetek össze.
Tisztelet azon csodás kevés kivételnek, ahol a kezdeti lángolás nem nyomja el a párválasztás bölcsességét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!