Szerinted jobb az a tanár/pedagógus, akinek van saját gyereke, vagy lehet ezt kö9nyvből tanulni és nem fontos, hogy szülő is legyen egyben?

Hadd meséljek pár méltán emlékezetes tanerőről a környezetemben!

Az egyik egy fizika-kémia szakos, háromgyermekes tanár. A tanóráin a "moslékagyú társaság", illetve az "apád-anyád is h*lye" enyhe szidalmazásoknak minősülnek. A pedagógusi hivatástudata addig terjed, ameddig egyszer az órán ledarálja az anyagot. Aki értette, az értette, aki nem, az meg moslékagyú, kisegítőbe való.

Volt fizikatanáromnak unokája is volt már, amikor tanított. Amellett, hogy az óráin semmit nem tanultunk (és ez sajnos nem költői túlzás), magas szinten művelte a pofára osztályzást. Ha valaki segítséget kért, mereven elutasította, mondván, neki erre nincs ideje.

Egyik kedvenc tanárom, akinek tulajdonképpen köszönhetem, hogy az informatikai pályára léptem, agglegényi életet él.

Nincs összefüggés a két dolog között.

A gyereknemzéshez és -neveléshez nem kell semmiféle jogosítvány, rátermettség. Egy tömeggyilkos diktátornak is ugyanúgy lehet gyereke, mint egy empatikus, gyerekszerető, szent életű embernek. Hogy ez mennyire igaz: szerinted a családon belüli erőszakos cselekményeket kik követik el?

A kérdést nem lehet leegyszerűsíteni arra, hogy akinek van gyereke, jobban bánik a diákokkal, akinek meg nincs, az nem. Ezt így biztos nem lehet kijelenteni, ezt a fentebb szólók is kifejtették már. Szerintem sincs összefüggés ilyen formában a dolgok között.

A pedagógia az egy szakma, amit meg lehet tanulni, bár igazából egy embernek vagy van olyan személyisége, ami alkalmas arra, hogy megfogja a gyerekeket, és tudja őket irányítani stb. - vagy nincs. És valójában ez a személyiség számít. Ha pedagógusi személyiség vagy, tanárnak születtél, akkor mindegy, hogy van vagy nincs gyereked, a diákjaid imádni fognak.

De a saját gyerek azért okozhat változásokat. Pl. vannak erre kísérletek, hogy azok a tanárnők, akiknek gyerekük született, türelmesebbek és lágyszívűbbek, elnézőbbek vagy empatikusabbak lettek átlagban a diákjaikkal (ezek közül a pedagógiában nem mindegyik szerencsés tulajdonság). A lényeg az, hogy a saját gyerek változtathat egy tanár hozzáállásán valamennyit, de döntő mértékben nem befolyásolja, hogy valaki tehetséges tanár-e, akit szeretnek a diákjai, avagy sem.

A másik, hogy a diákokon, osztályokon is múlik a dolog. Nekem van olyan osztályom, ahol ki nem állhatnak, utálnak a gyerekek, és van olyan is, ahol viszont imádnak. És még sok mástól is függ, hogy egy tanár sikeres-e ilyen szempontból.