Kinek hanyadikba lett először 2-es átlaga? (Miből? )
Figyelt kérdés
Mindegy, hogy félévi vagy tanév végi átlag.2016. jan. 19. 17:49
1/14 anonim válasza:
Nyelvtanból talán hatodikban évvégen(félélkor megbuktam)
2/14 anonim válasza:
De minden másból ötös, négyes voltam, szóval az nem kifogás arra, hogy ne tanulj, hogy más is hülye
3/14 anonim válasza:
Csak kémiából voltam kettes 10-ben, előtte se és utána se lettem kettes még, pedig azóta az egyetemen is túl vagyok.
4/14 anonim válasza:
11.ben voltam kettes matekból, akkor jöttem rá hogy humános vagyok inkább. Az volt az egyetlen kettese életemben, egyetemet nem számítva, mert ott volt jópár.
5/14 anonim válasza:
5.-ben, történelemből. Azt a tantárgyat valamiért mindig is gyűlöltem és sose voltam jobb belőle ._. Meg 7.-8.-ban lett földrajzunk is és a föci tanárunk szó szerint semmit nem tanitott föci órán...Bejött órára és elkezdett arról beszélni mondjuk, hogy venni akart a boltban valamit, megvette, majd másnap egy másik boltban látta, hogy ott vagy 100 ft-tal olcsóbb ugyanaz a márkájú cucc. Meg ilyesmik, szóval még minimálisan se kapcsolódtak a tananyaghoz meg úgy általánosságban a földrajzhoz se a dolgok, amikről beszélt, azt se tudtuk, mit kéne vennünk éppen, aztán következő órára minden féle előzetes bejelentés nélkül úgy jött be, hogy témazáró és látta, hogy senki se tud semmit, ezért megengedte, hogy az utolsó 10 percben kinyissa mindenki a tankönyvét és abból másoljuk ki ._. És igy nem bukott meg éppenséggel senki. Szóval nem csoda, hogy ebből 2-es voltam, kb az egész osztály ennyi volt, úgyhogy ez tényleg nem az én hibám :D 17L
6/14 anonim válasza:
Nekem középiskolában volt olyan időszak, amikor a félévi és év végi átlagom összességében nem lépte át a hármast.
Pont pár hete akadt kezembe a régi bizonyítványom és el voltam képedve. Volt egy négyesem és egy ötösöm, a többi mind kettes. :D
A vicc az egészben viszont, hogy azóta lediplomáztam és mérnök lettem, szóval semmit nem jelent az ha valaki kettessel bukdácsol végig az általános, vagy középiskolán.
Ja és három idegen nyelven beszélek mindemellett.
7/14 anonim válasza:
Úgy emlékszem, egészen nyolcadikig 3-as volt a legrosszabb jegyem, kilencedikben viszont már biztos, hogy volt kettes átlagom. Matek, földrajz, fizika, ezek amik nem mennek valami jól. Sajnos tavaly félévkor a biosz is kettes lett, pedig azt szeretem is.
8/14 anonim válasza:
nem tanultam sokat, sőt nagyon keveset, de sosem volt 2es átlagom.
9/14 anonim válasza:
10. félév matek: 2, nyelvtan: 2 év vége: matek 2
11. fizika 2
Egyetemen első félév: 1,77 ösztöndíjindex :D
10/14 anonim válasza:
Pont jókor kérdezed, idén franciából (11.), ma osztották ki a kettes dogámat amivel meglett az átlagnak is pont a kettes.K***a boldog voltam :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!