Mit tehetnék? Mit lépjek?

22 éves vagyok. Sokat dolgozom és alig van szabadidőm amit a saját céljaimra fordíthatnék. Szeretnék ismerkedni és komoly kapcsolatot kialakítani. De sajna mindig valaki keresztül tesz nekem. A szüleim folyamatosan rám támaszkodnak. Képtelenek ők a saját életükön fordítani, csak panaszkodnak, de ha van lehetőség pl jobb munkahelyre akkor addig halogatják amíg bennem telt. Én teljesen az ellentétük lettem, folyamatosan azon vagyok hogy jobb legyen az életem. Sajna a szüleim mindig bennem látják a hibákat, soha nincs 1 kedves szavuk felém. Munkahelyemen is én vagyok a legfiatalabb és mindig rajtam jön le ha valami nem sikerül jól. Senki sem motivál, mindenki csak elvár. Elégé sok nyomás van rajtam, mindenki felé megkellene felelnem, de már nem akarok. Saját céljaimnak szeretnék élni. Szeretnék elköltőzni, de a szüleim képtelenek lennének saját lábukon megállni a saját lustaságukból. Ha megismerek valakit általában időhiány miatt nem igen tudok többet kialakítani. Vagy épp üres a bukszám mert sokat kell hazaadnom. Nagyon szeretnék saját életet, szeretnék kitörni onnan ahol vagyok, de folyamatosan közbe jön valami. Ha elköltözök akkor a szüleimnek kell hátat fordítanom, ha maradok akkor a saját éltemről mondok le, mert ott ahol vagyok az nem az én világom, nem szeretek itt lenni.