Van rá esély hogy ilyen helyzetből valaha normális ember legyek?

20 éves fiú vagyok,erős önértékelési problémákkal.Az elmúlt években folyamatosan jelentkeztek kisebb problémák,amolyan jelek,amiket nem vettem komolyan,ma pedig már odáig jutottam,hogy nem szeretnék emberek közé menni,csak magam lenni,berúgni,betépni,aztán gyászolni magam.

Eszméletlen önbizalomhiányos lettem az évek alatt,ami mellé kialakult egyfajta pánikbetegség,folyamatos stressz,szorongás.Erre nálam még rátesz az,hogy ha így érzem magam,akkor annak a külsőmön is jele van,az eszméletlen mértékű izzadás (főleg a tenyeremen,de előfordult már mindenhol.),fal fehérség stb.

Ma már oda jutottam,hogy nem szeretnék ismerősökkel összefutni az utcán,mert nem tudok úgy kezet fogni velük hogy ne érezzem magam kellemetlenül,mert még ilyen teljesen semleges helyzetekben is feszengek,ha a buszon nem tudok leülni,"elbújni" az ülésben össze akarok esni,mert folyamatosan paráztatom magam hogy mindenki engem figyel stb-stb-stb...

Aki volt már hasonló helyzetben úgy is érti miről beszélek,aki nem,annak meg mesélhetem napestig,max hülyének néz.

A lényege a kérdésemnek az lenne,hogy rászántam magam egy pszcihológusra,mert ez így már nem élet,viszont rettentő pesszimista vagyok.Akinek van már e-téren tapasztalata,van rá esély hogy én valaha NORMÁLIS életet tudjak élni?Hogy magam adhassam minden helyzetben,ne csak épp részegen,vagy más "szart" használva?Hogy ne kelljen kirohannom életem első munkahelyéről csak azért mert épp bepánikolt,egyébként a semmitől?Tudnak ezen segíteni?Teljesen,vagy csak részlegesen?Vagy majd jön a pszichiáter,aztán egy életen át a hangulatjavítók meg a nyugtatók?

Van még kiút?