Önbecsapás ha elfogadom a magányt?

Nem feltétlenül, vannak olyan emberek akik egyedül sokkal jobban érzik magukat, vagy egyedül ugyan olyan jól megvannak mint párkapcsolatban.

Nem, nem az. Jobb, mint keseregni olyanért, amid nincs.

Csatlakozom #1-hez, én is ismerek embereket, akik egészen jól elvannak egyedül. Azt nem állítom, hogy nem vágynak társas kapcsolatra, csak valahogy nem érinti őket nagyon mélyen a hiány és így nem jutnak el odáig, hogy elemezzék, mi az a tulajdonságuk, ami miatt egyedül maradtak.

Igen az, hiszen te is látod...

"Van egy ismerősöm, aki szerint" itt a lényeg, azért mert ő folyton másra van utalva, attól másnak lehet még jó egyedül. Nem azt mondom, hogy senkire, pl munkahelyen, iskolába egyéb helyen tud beszélgetni az ember, de otthon sokaknak nem hiányzik senki.

Ha neked így jó akkor nincs ezzel semmi gond. De a kérdésedből én úgy gondolom nem magányban akarod leélni az életed... akkor meg miért nem teszel érte valamit? Elfogadni hülyeség olyasmit amit nem akarsz.

Igen, az előttem szóló nagyon jól mondta: mivel felmerült benned ez a kérdés, az azt sejteti, hogy elkezdtél más emberek iránt érdeklődni, legalábbis egyfajta kezdeti szinten. Tehát tudat alatt kicsit mintha kezdenéd megelégelni az egyedüllétet. Egyébként dehogy önbecsapás, vannak az ember életében olyan szakaszok, amikor kifejezetten jól esik az egyedüllét egy ideig... És jót is tesz, ha van időd magadba szállni...

szerintem önbecsapás, igen. akik amúgy teljesen egyedül érzik jól magukat, azok lelkileg erősen sérült emberek. ne akarj rájuk hasonlítani. én alapvetően introvertált vagyok, és szeretek egyedül lenni, de az állandó magány engem is felőröl.