Úgy érzem, a költözés után el leszek szigetelődve mindentől. Bele fogok fásulni a hétköznapokba. Hogy tudom jobbá tenni?

Most olyan helyen lakunk, ahol a családom, barátok itt vannak nagyon közel hozzánk.

Példa: Legjobb barátnőmmel anno, amikor messze laktunk egymástól, jó, ha havi 1-2 találkozót össze tudtunk hozni.

Most 10 percre lakunk egymástól pár éve, és hetente többször találkozunk, nagyon sokat vagyunk együtt.

Munkahelyemre is 15 perc az út, tehát napi kb fél óra telik csak utazással.

Most a város másik végébe költözünk. Ott senkit és semmit nem ismerünk. Egyetlen egy ismerős, rokon, barát nem lesz, mindenkihez LEGALÁBB 1 órát kell utazni.

A munkaidőm olyan, hogy 10-18-ig dolgozom, tehát se délelőttöm, se délutánom nincs, az egész nap elmegy rá (belátható időn belül nem tudok még váltani, az csak a hosszabb távú tervek között szerepel).

Viszont most, hogy ilyen közel vagyunk, munka után még nem ért véget nap, akkor mozdultunk ki otthonról, találkoztam barátokkal, állandóan volt nálunk valaki, mert mi laktunk a központba, itt nem zavart soha senki, barátok jöttek-mentek, imádom ezt az életet. Azóta érzem igazán, hogy élek, mióta itt vagyunk.

Ez után... Mire hazaérek munkából kb vacsi, fürdés, esetleg egy fél óra, max óra netezés vagy egy film, és menni kell aludni, mert a távolság miatt 1 órával korábban kell kelni reggel.

A fél óra helyett napi 2,5 óra utazás.

Oda nem tudnak csak úgy beugrani a barátok hetente, és én sem hozzájuk. Rövid "összefutásra" lehet csak idő legfeljebb.

A szabadnap nyilván más téma, de most az átlagos, szürke hétköznapokról van szó, amikor van értelme felkelni, mert nem csak a munka vár az emberre, hanem más is. De ezek után nem...