Összetett történet, önértékelési gondok, valaki segítene?

Sziasztok! Nagyon hosszú lesz, úgyhogy tényleg akkor olvassátok el, hogyha érdekel is. Utolsó elkeseredésemben fordulok ide, nagyon rosszul viselem a dolgokat lassan már 2 éve.

Ott szeretném elkezdeni, hogy jelenleg Pestre járok főiskolára egy gazdasági szakra. 19 éves vagyok és nem messziről, egy kisvárosból járok be. 180 magas vagyok ( erre később kitérek) és szeretek olvasni, sportolni, utazni, igényesen öltözni, úgymond a bánatomat a ruhákkal kompenzálom.

A problémám pedig az, hogy lelkileg gyenge vagyok. Többen mondták már, hogy pszichológushoz kellene fordulnom mert ezek nem normális dolgok.

A legelső dolog a megfelelési kényszer, szeretnék mindenkinek megfelelni, főleg a saját elvárásaimnak amik nagyon nagyok. Mint írtam 19 vagyok de 16-nak nézek ki és szerintem alacsony is vagyok. Nincs olyan nap, hogy ne érezném magam egy kis hülye gyereknek a többiek között. Szeretnék végre férfi lenni, egy igazi komoly ember. Az is nagyon rossz érzés, hogy a lányok fele magasabb mint én...

Nem sok barátnőm volt, nagyon megválogatom, hogy kivel beszélgetek, kivel megyek el valahova. Egyszer valaki akiben megbíztam később azért nem jött össze velem, mert csak pár centivel voltam nála magasabb. Ez teljesen lerombolt engem érzelmileg, hiszen erről nem tehetek.

Jelenleg sem érzem magam úgy, hogy valamire is képes lennék, teljesen elhagytam magam. Én konzervatív ember vagyok és nem nagyon rajongok a bulikért. Féltékeny is vagyok, és akivel közelebbi kapcsolatba kerülök azokkal emiatt nagyon megjárom. Az agyam állandóan kompenzál és most nem fogok viccelni, de már attól rossz érzésem lesz ha eszembe jut az, hogy a lánnyal hova mentünk, hol voltunk kettesben. Sőt attól is ha a városban elnézek arrafelé. Vagy attól is, ha belegondolok, hogy ő Pesten lakik és este kimegy a barátnőivel. Állandóan csak a rosszra tudok gondolni, hogy mi történhet vele és szorongok emiatt. Vagy ha nem ír vissza valamiért, de fent volt pár perce azon is teljesen kitudok borulni. Mert mi van ha mással beszél? Tudom, hogy én vagyok a hibás és szerintem beteg is vagyok. Még mindenki más élvezi ezt az életkort, én nem tudom. Más áttud ezek felett siklani, én nem...

Megakarok változni de nem tudom, hogyan kellene. Külsőleg is és belsőleg is. Későn érő vagyok és szeretném gyorsítani magamon a "változást" mert ez nem jó irányba fog vezetni.

Minden nap egyre jobban rombol. Gyakrabban vagyok ideges, kevésbé élvezem a dolgokat. Pszichológushoz még nem szeretnék fordulni és remélem kapok itt pár értelmes választ ami talán segíthet. Remélem van még olyan ember Magyarországon aki önzetlenül szeretne segíteni a másiknak.

Hogyan változzak? Hogyan bírjam ki ezt a korszakot? Hogyan fogadjam el magam?

Köszönöm ha elolvastad!