Volt már olyan, hogy teljesen egyedül mentetek el
társasági helyre? (nyaralás, bulizás, tábor, programok.
)
Én thai földön nyaraltam nem egyszer egyedül, pillanatok alatt lehet társaságot találni.
2015. szept. 24. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
Én az aug. 20-ai tűzijátékon voltam egyedül. Látni akartam, és senki nem akart kijönni velem. A magyar-románra is egyedül mentem, a kivetítőhöz, bár második félidő elején találkoztam ismerősökkel. Utóbbi kissé creepy volt, ez nekem is egy olyan emlék, amit nem ismételnék meg, de egyszer kellett :D Bulizni is rengetegszer volt kedvem amikor nem jött volna velem senki, de azt még nem mertem. Nem kezdeményezek könnyen, szóval nekem azért nem olyan egyszerű társaságot találni, de ha már sikerült, onnan már nincs gond a beszélgetéssel.
2015. szept. 24. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
Én is szeretek kirándulni,túrázni,utazni :) Annyi hogy én meg mindig barátommal vagyok sülve főve és ilyen helyekre is együtt megyünk,ha úgy alakul.Szívesen mennék társasággal barátom nélkül is vagy olyanokkal akik párban járnak szintén.Más városba költöztünk ahol kevés az ismerős,inkább csak munkakapcsolatok vannak,de remélem ez idővel változik majd.
2015. szept. 24. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
Rendszeresen járok túrázni egyedül, akár egy egész napot is képes vagyok a hegyekben tölteni.
2015. szept. 24. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
Én koncertekre járok valamikor egyedül és imádom. Nem kell senkihez se igazodni, hogy az egyik nem akar bemenni a tömegbe, a másiknak pisilni kell, a harmadiknak sör kell, oda megyek ahova akarok, amikor akarok és úgy élvezem a koncertet, ahogy akarom.
2015. szept. 24. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
Egy időben egyedül jártam kocsmázni, ilyen fiatalos hely, de aztán már ott megismertem mindenkit aki oda járt, szóval nem voltam többé egyedül.
Voltam 1 hónapig nyaralni külföldön egyedül, de ingyenesen laktam befogadó embereknél, szóval nem éreztem egyedül magam mert mindig volt valaki a közelemben, ha elmentem várost nézni vagy bulizni ott is mindig ismerkedni akartak velem, szóval magányos semmiképp nem voltam. Nagyon jó volt. Meg is ismételném akár.
Koncertekre pedig kifejezetten csak egyedül szeretek menni.
2015. szept. 24. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 A kérdező kommentje:
3-as, melyik városba költöztetek?
Én egyébként nem vagyok könnyen ismerkedő típus, így az a 10 nap Spanyolban teljesen egyedül telt végig.(kivéve a discoban való csajozásokat, istenem, mennyire jó élmény volt).
De egyszer elmentem egyedül a Hajógyári szigetre is bulizni. Na az viszont nem volt jó élmény, azért buliba kell legalább egy ember.
Viszont azt mondom, hogy aki egyedül is képes jól érezni magát, az az igazán talpraesett ember a világban.
Egyszer a Szigeten én is voltam kint egyedül, eleinte rossz volt, mert csak kóvályogtam össze–vissza, de aztán leültem egy domb tetejére, hogy megnézzek egy koncertet (aki kitalálja melyik koncert gondoltam, azé lesz a főnyeremény, ha van ilyen egyáltalán :-) ) és máris lett társaságom. Direkt távol ültem le, de egy lány meg egy fiú csakazért is mellém terített le egy pokrócot és meg is szólítottak. Elég jót beszélgettünk, a koncert után meg beültünk valahová sörözni. Közben meg odaült hozzánk egy teljesen ismeretlen lány, az eredeti lány meg a barátja közben diszkréten eltűntek és kettesben maradtunk az ismeretlen lánnyal. :-) De ez már nagyon régen volt. :-) De lehet, hogy jövőre sok év után megint ki fogok menni! :-D Különben Bécsbe járok néha kirándulni egyedül, vonattal szoktam menni, reggel megyek, este jövök. Nem ismerek ott egyetlen embert sem, de a városban már magabiztosan eligazodok. Voltam szinte az összes múzeumban, egyszer még moziba is beültem mert megtetszett egy francia film. Ebéd után néha az állatkertbe megyek, leülök a gorilla elé és tőle próbálom megtudni miért nincs barátnőm! :-D De eddig még nem mondott semmit értelmeset! :-) A kis pandát meg még nem is láttam! :-) Esetenként meg beülök egy kávézó teraszára, órákig nézem az elhaladó embertömeget és közben verseket írok magyarul. :-) Na mindegy, jó rég óta egyedül vagyok én is és én sem vagyok valami ismerkedős típus, habár már nagyon szeretnék megint barátnőt vagy legalább barátokat! :-)
2015. szept. 24. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
Én is bárhova elmegyek egyedül,pl ebbe a hónapba voltam 1 hetet Bulgáriába,de tavaly is volt 3 utam,de amúgy színházba is vagy bárhova.Tényleg nem kell másokhoz alkalmazkodni
2015. szept. 26. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
Én fiatal éveimben (20-25) éves koromban, amikor még nem jártam fiúkkal, mert nálam későn érkezett el a szerelem, nem találtam megfelelőt, szóval állandóan egyedül mentem mindenhova, minden programra, minden nyaralásra, és közben vártam, hátha most itt találok valakit, de - ahogy szokott lenni - akkor találtam, amikor nem is vártam rá.
2015. szept. 29. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: