Mit gondoltok, megbolondultam?

16 éves vagyok, a 11. osztályt fogom megkezdeni szeptembertől. Ebben az életszakaszban ugyebár már illik eldönteni, mi szeretne lenni az ember.

Én is eldöntöttem: színésznő szeretnék lenni. Mindent meg akarok tenni, hogy ez az álmom valóra váljon. Annál is inkább, mert nincs B tervem.

A szüleim mindent megtesznek, hogy észhez térítsenek. Anyukám talált egy oldalt, ahol szinte az összes munka fel van sorolva, az összes egyetemi szakkal együtt. Végigolvastam, az egészet, és úgy éreztem, hogy a színészeten kívül mindegyiket utálnám, hogy nem tudnám 40 évig csinálni, mert beleőrülnék.

A szüleim a pénzzel próbálnak meggyőzni, de a helyzet az, hogy a pénz engem annyira nem érdekel. Engem az érdekel, hogy szeressenek és szeretni tudjak, és legyenek új élményeim. Tudom, hogy a színészek szegények, és én ezt vállalnám - már ha sikerül azzá válnom. Nem tudom, felvennének-e az egyetemre de addig is járnék OKJ-ra, ha kell, többe is. Nem adnám fel, és egy OKJ-val is lehet színészként működni.

Azt sem bírnám ki, hogy reggel x időtől y ideig ott legyek valahol, és meg van szabva, mit tegyek. A színházban megmutathatom önmagam, és ez nekem egy olyan szabadság érzést ad, amit máshol nem tudok megélni. Egyszerűen bele vagyok habarodva a színházba, szeretem, nem tudok tőle szabadulni. Lehet hogy éhen halok, de akkor is a színpadon szeretnék, és ez nem holmi fellángolás. Egész életemben így éreztem. Úgy érzem, így leszek önmagam, de azért ott van bennem is a félelem, hogy mi lesz velem?

Ti mit tennétek a helyemben? Talán tényleg őrült vagyok?