Más is úgy érzi, hogy az élet sz*r és jobb lenne elmúlni?

Én is ezt érzem. Ha tegnap végem lett volna, már az is későn lett volna.

23/f

Azt a mindenit... azért elég jó kis társadalmi képet festett le itt az összes válaszoló. És nem épp pozitívat :(

Ajánlom, hogy olvasgassatok cikkeket a mai "passzív fiatalság"-ról, mert igazából itt van előttünk az egész.

Szemlátomást rengetegen érzik ugyanazt: a kilátástalanságot, a magányt, azt, hogy nincs értelme célokat kitűzni maguk elé. Gyakran még akkor is, ha egyébként minden rendben van az életükkel (anyagi szinten, kapcsolatok terén, stb).

Gyerekek, a konklúzió mindenképpen az, hogy ezen változtatni kell. Az élet magától nem lesz jobb és nem fog mindent az öledbe dobálni, ez sehol nem így működik, esetleg máshol jobban felkészítenek a harcra, ami elvezet addig, hogy megszerezd, ami neked kell. Nem akarok mindenféle előítéletbe bocsátkozni, de jellemzően magyar vonás az, hogy nem vagyunk hajlandóak felismerni, hogy amit szeretnénk, azt nekünk kell elintézni, s nem várni, hogy majd valaki megoldja helyettünk a problémát.

Amit az egyik válaszoló leírt, hogy mekkora szopás az élet az iskolákban is - hát, alá tudom támasztani. A gimi végéig az egész élet egy nagy lavírozás, amiben soha sem lehetsz teljesen önmagad, mert azt szeretnéd, hogy minél többen elfogadjanak és kedveljenek. Ez nem újdonság. De személyes tapasztalatom, hogy még az is megtalálja a maga helyét egyetemen/fősulin, akit a középiskolában szarrá oltottak. Vagy ha még ott sem, akkor munkahelyen. Vagy ha még ott sem, akkor érdemes egy kis önvizsgálatot tartani.

Summa summarum - az emberek élete tocsog a lágy fosban, amit kilátástalanságnak hívunk. A helyzet azonban korántsem ilyen rossz, csak túl kell látni a személyes korlátainkon (amiket egyébként mi állítottunk fel).

Nézz magadra, kérdező. 19 éves vagy. Tizenkilenc, basszus! Akármit tanulhatsz, akármi lehetsz, akárhova mehetsz, akármit csinálhatsz! (Persze az ésszerűség határain belül.) Ha egy harmincöt éves mondaná ugyanazt, amit te, azt az embert már jobban sajnálnám.

Ha akarnád, még azt is megtehetnéd, hogy abbahagysz mindent, amit most csinálsz, elköltözöl a világ másik végére és krumplihámozó boltot nyitsz Honoluluban.

És ez itt mindenkire igaz. Warm it up, let's begin, mert nem akarok a tízmillió depressziós országában élni.