Másnak is ilyen szerencsétlen az élete?
Az utóbbi 2-3 évben annyira szerencsétlenül alakul minden a párommal az életünkben, hogy lassan úgy érzem magam, mintha az egész csak egy rémálom lenne. Végigtanultuk az eddigi életünket, mindketten diplomás fiatalok vagyunk, akik teli reményekkel és reálisnak hitt tervekkel végezték el az egyetemet. Én jobbmódú családból jövök, ezért a család támogatására is számítottam, de már az egyetem alatt "hoppon maradtam" etéren.
Mi csak szerettünk volna egy normálisan fizető munkát a szakmánkban, külön életet a szülőktől (mivel egyikükkel sem valami jó a viszony), még ha albérletben is... később láttuk, hogy Magyarországon ez megvalósíthatatlan, ezért külföld felé vettük az irányt. A párom már 1,5 éve dolgozik a szakmáján kívül egy elég alja helyen, én 4 hónapja próbálok elhelyezkedni szakmán belül (itthon) és szakmán kívül (elsősorban külföldön) sikertelenül. A párom fizetéséből élünk, amiből félretenni sem tudunk hónapok óta. Mindennek tetejébe még a szüleimtől is el kell költöznöm, mivel a testvérem a szüleim nyakába vállalta a gyereket, a szüleim már a testvérem és párja segítésében is kimerülnek, én már csak púp vagyok a hátukon és ezt a tudtomra is adják. Szóval albérletbe kell költöznünk a párommal állás és elegendő megtakarítás nélkül. Már ez önmagában elég nagy pofon volt, hisz még 1 évet maradtunk volna, hogy én is elhelyezkedjek és legyen megtakarításom. De minden a lehető legrosszabbul alakul.
A párom néhány hete az új szakmában, amit kb. 2 éve tanul, próbál elhelyezkedni legalább gyakornokként, hogy el tudjunk költözni (nagyvárosba mennénk a karrier- és továbbképzési lehetőségek miatt), de mindenhonnan csak a flegma visszautasítást kapja. Volt olyan (külföldön!), ahol még az is baj volt, hogy nem fogyatékos...
Emellett a párom tanulmányainak egy része félbe lett hagyva, ezért most úgy döntött, mivel ez úgyis az új szakmához kötődik, visszamenne az egyetemre, hogy legyen végzettsége is a szakmában. Azt hittük, februárban el is kezdheti a képzést, és legalább az ő élete elindul valamerre, de ma kiderült, hogy 1 évet csúszna a magyar pocsék felvételi rendszer miatt, és csak 2,5-3 év múlva lenne meg a végzettsége a 1,5 év helyett. Nagyon rosszul érintett a hír, így valószínűleg sosem lesz papírja a szakmáról és félek, hogy gyakornoki helyet sem fog így találni. A saját karrierről meg már le is mondtam, örülök, ha kimehetek külföldre krumplit sütni, a kiköltözésről pedig már beszélni sem merek. Annyira félresikerül minden, amit terveztünk, se állás, se tanulási lehetőség, se pénz, se támogatás (főleg családira értem). Kész csalódás az életem, pedig még igazán el sem kezdtem élni. Másnak is ennyirenem jön össze semmi? Más is ilyen szerencsétlen az életben, hogy diplomával, tanulni akarással és ambíciókkal csak odáig jut az életben, hogy öregkoráig aljamunkákat végezhet külföldön, hogy egyáltalán enni tudjon? Mert mi egy kinti fizetésből már lassan másra sem költünk, és úgy tűnik, ez a jövőben csak romlani fog.
Én vidéken nem úgy látom, hogy mindenkinek diplomája lenne. Nagyvárosban, ahol az emberek csak átsétálnak az egyetemre, lehet többen hajlandóak elmenni, de vidéken nagyon kevesen. A párom és az én családom ismerősi köre kitesz 50-60 embert kb., abból 4-en vagyunk diplomások, gyerekkori barátaink közül sem az senki.
És amúgy nem is vártuk, hogy garancia legyen, de hogy ugyanott kell a páromnak évek óta dolgoznia (mert nem talál másikat), ahova másokat 8 általánossal és nulla nyelvtudással is felvesznek, elég aggasztó. Aztán az ember fogja magát, nekiáll valami mást tanulni, amire azt mondják, hiányszakma, és lásd, azzal sem akarják felvenni.
Hát nemtom. Nekem érettségi +két szakma, páromnak érettségi+ egy szakma. én anno mindent elvállaltam ami jött. Voltam pincér, pultos, eladó, gyári munkás. Jelenleg Gyeden vagyok kisfiúnkkal, a párom itthon dolgozik egy gyárban, szimpla alkalmazott. Szóval egyikünk se kereste soha agyon magát és mégis eléldegélünk hárman, ALBÉRLETBEN.
Van autónk, van kajánk, babának meg tudunk adni mindent ami kell, tudunk ruházkodni, minden hónapban kirándulni menni és nyáron nyaralni is. Beosztjuk ami van, plussz minimális szülői támogatás.
Ugyhogy szerintem ti sorsotok se lehet rémes, mindennek meg van az ideje.
Nekünk is vannak céljaink... Saját kertes ház kutyával, cicával, még egy autó, saját vállalkozás... Stb.
De nem vagyok türelmetlen. Még csak huszonévesek vagyunk és bízunk benne hogy majd lesz jobb is. Így is örülhetünk a mai magyar viszonylatban hogy így boldogulunk.
Szép apránként összejön hidd el. Keressetek mindketten munkát, aztán albérlet, emelett tanulás ahogy alakul, ahogy lehetőség van, aztán éljetek. Nem kell görcsölni. Minden meg lehet oldani. Nem vagytok abszolut rossz helyzetben szerintem. Minden jót!
hol és minek tanultatok,amivel nem tudtatok elhelyezkedni?
egyébként legalább ott vagytok egymásnak ketten, bár gondolom alig van időtök egymásra..
16# vagyok.
Mi is elköltöztünk anno másik városba, több munkalehetőség miatt. Most is ott élünk, már nem is szeretnénk visszamenni, főleg hogy a picur már itt fog ovizni, sulizni...
Keresgéljetek neten, tényleg nem az az első szempont hogy a szakmádban el tudj helyezkedni, előbb legyen egy biztos munkahely, onnan meg majd tovább lépsz ha jön egy jobb. Folyamatosan keresni!!
Mi a szakmátok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!