Gondoltatok már ilyenekre amikor reménytelenül voltatok szerelmesek? Ez normális?

Olyan 9 éves koromtól kezdve 13-ig ha tetszett nekem valaki vagy szerelmes voltam valakibe és esélyem sem lett volna (mert sokkal idősebb volt, nem mertem hozzászólni, más féle lányok tetszettek neki meg ilyenek) arról álmodoztam hogy miket csinálnék ha vele lehetnék meg miről beszélgetnénk, aztán meg elszomorodtam hogy de ilyen úgy sem lehetne és ez után olyanokra gondoltam hogy hogy áldoznám fel az életem értük, hogy menthetném meg őket valamitől.. :D

Elképzeltem történeteket amikben az életem árán mentem meg az adott srácot, és örömmel halok meg a tudatban hogy hasznára váltam.

Arra is gondoltam hogy biztos undorodna tőlem a fiú ha megtudná hogy mit érzek (ezért "álmodoztam" olyanokról hogy meghalok értük)

Volt hogy a halálom előtt bevallottam neki hogy érzek és hozzátettem hogy sajnálom

Lefekvés előtt képzeltem el ezeket a sztorikat és sírtam rajtuk, arra gondoltam hogy örökre egyedül maradok és bárcsak tehetnék valamit amivel hasznos lehetnék a fiú számára.

(Mostanra már kinőttem ebből.)

Ha csináltál ilyet mesélhetsz róla és kérlek írd le a nemed is.