Azt hiszem nincsenek már érzelmeim. De mi ebben a rossz?

Régebben még éreztem még szeretetet,féltékeny is voltam, voltak vidám napjaim és rossz napjaim is. De ma már nem érzek szeretetet, nem vagyok féltékeny és nincsenek vidám vagy épp rossz napjaim csak vannak. Csak megy az idő és nem érzek semmit ki járok a barátaimmal meg minden. De egyik nap nem tudom, hogyan de szóba került, hogy már milyen érzelemmentes vagyok és, hogy ez így nem jó. De hát igazából ezt is akartam mert még régen mikor még tudtam szeretni mindig mindenki még a család tagjaim is csak átvertek,hátba szúrtak,becsaptak és elárultak nekem meg csak fájt. Nagyon fájt. De amikor a kezembe vettem a kutyám és megöleltem, amikor sétáltattam, amikor tanítottam nem fájt. Mert vele minden jó volt, minden könnyű volt és egyszerű. Akkoriban volt egy fiú, akit nagyon szerettem és a haverjai azt mondták, hogy ő is engem és szép pár lennénk és már elhatároztam, hogy megmondom neki. De el kellett utazzak egy hétre (ezért csak az utazás után mondhattam volna meg neki). De ő addig össze jött egy másik lánnyal. Amit persze nem ő mondott el hanem láttam kézen fogva sétálni vele. Ez már tényleg nagyon fájt mert mi tényleg mindent elmondtunk egymásnak és ő nem mondta annak ellenére, hogy beszéltem vele telefonon. De a legdurvább az volt, hogy azzal a lánnyal abban az egy hétben ismerkedtek össze és jöttek össze amíg el voltam. Ez már irtózatosan fájt ezt már a kutyám sem tudta csillapítani. Depressziós voltam de mintha ez nem lett volna elég, hogy a mindenkitől csak fájdalmat kapok a családtól akiket én ezek ellenére is szerettem a "barátoktól" akiket én igaznak tartottam és azt hittem normális ha hátba szúrnak,elárulnak és úgy bánnak velem, mint egy darab szeméttel (én mindig csak megbocsájtottam mert nem akartam egyedül maradni)erre rá meghalt a kutyám aki nekem az élet habos oldalát jelentette. Akivel mindig boldog voltam elhagyott és nem jöhetett vissza soha többé. Akkoriban egy hétig csak ültem az ágyon és néztem magam elé és nem hittem el, hogy ő tényleg nincs többé. Alig ettem és ittam. Nem beszéltem senkivel. Fogytam 7 kilót és szép lassan teljesen érzelemmentessé váltam. Azóta minden nap mosolyt színlelek a nap 24 órájában és mindenki azt hiszi minden rendben nem viselt meg annyira a halála. De nem is hiszem, hogy érdekelné is őket. De most már jó. Már nem fáj. Már nem kell, hogy fájjon.

De egy hete már folyamatosan azt mondogatja az egyik barátom, hogy ez így nem jó mert ez így nem egészséges. De kit érdekel, hogy egészséges-e? Nekem így jó.

Szerintetek? Ti nem akarnátok így élni, fájdalom mentesen? Nem kéne soha többé fájjon és tettetni azt bármit tudsz. 17L