Kapcsolat megszakítás? Adsz tanácsot?

Van egyfajta embertípus, akit nehezen ismerek fel. Az a fajta, aki először annyira aranyos, hogy teljesen elvarázsol, aztán rájössz, hogy egy kígyót melengetsz.

Van egy "barátom", aki annyira nem rossz ember, mintha "kígyó" lenne, de félreismertem őt sajnos. Tulajdonképpen csak egy-két jó tulajdonságot tudnék róla felsorolni, míg a rossz tulajdonságaiból egy hosszú listát. Ami nem kéne, hogy zavarjon, hiszen a szeretet feltétel nélküli, de már annyiszor megbántott (persze mindig mézes-mázasan, burkoltan), hogy már nem akarom vele tartani a kapcsolatot.

Ez a döntés már régóta érlelődik bennem. Sok rossz tulajdonsága ellenére elfogadtam és igazán kedveltem is őt, de azóta kevésbé bízok benne, amióta egy közös munkánkat teljesen tönkretette. (Társultunk egy időre egy projektben, de egyébként nem vagyunk munkatársak.) Először csak folyton meggondolta magát, és változtatott (pedig volt ideje gondolkodni, s tulajdonképpen ő siettette a dolgot), a végén pedig teljesen váratlanul lemondta az egészet, mikor én már szinte mindent leszerveztem (pedig nagy dologról volt szó). Ezért nekem is muszáj volt lemondanom az egészet (egyedül nem lett volna rá pénzem, ha meg feszülök, akkor sem). Aztán újra kitalálta, hogy mégis csak szeretné, de ekkor én mondtam azt, hogy vele többet soha nem vállalok semmit. Végül is jobb, hogy ez kiderült, hogy ennyire megbízhatatlan, mert így legalább csak az a néhány hét előkészület veszett kárba, s nem a dolgok kellős közepén, az igazán nehéz helyzetben derült ki, hogy rossz emberrel társultam. Persze ez az én hibám, hallgatnom kellett volna az intő jelekre, de sajnos eddig mindig elbagatellizáltam az ilyesmit egy legyintéssel, hogy "ugyan, attól még lehet jó ember". Szóval nem egy hirtelen elhatározásról van szó, ezért már az elmúlt 3 évben nem is kerestem őt, mindig csak ő keresett. Persze olyankor nem volt szívem nem felvenni vagy nem visszahívni őt.

Azért nehéz vele megszakítanom a kapcsolatot, mert csak 1 barátja van rajtam kívül, de igazából már én sem számítok barátnak, mert ahhoz nekem is keresnem kéne őt, hiszen a barátok érdeklődnek egymás felől. Ráadásul évek óta külföldön dolgozik, és folyton másik városokban, így sosem tud barátokat szerezni. Nem akarom őt szinte egyedül hagyni, bár tény, hogy már félig megtettem, mert magamtól már nem keresem. Viszont azért tehet is róla, hogy ennyire kevés barátja van, mert felsőbbrendűnek képzeli magát szinte mindenkinél - alaptalanul. Engem is nagyra becsül, pedig nincs oka rá, nem vagyok jobb másoknál. De az is lehet, hogy csak hazudik, mert egyébként folyton hazudik. A legrosszabb az, hogy a közös múltunkról is a szemembe hazudik, amikre emlékszem, hogy nem úgy történtek, mint ahogy ő most ezt elmondja. Egészen pontosan olyanokkal vádol, amiket ő tett valójában.

Ennek ellenére nem olyan rossz ember ő, így nem tudom, hogy mit tegyek. Mindkettőt szívtelen megoldásnak tartom: azt is, ha kizárok az életemből egy magányos embert, meg azt is, ha hitegetem azzal, hogy a barátja vagyok, de valójában már nem viselkedek úgy vele. Vagy inkább hagynom kéne, hogy hogy alakul magától a kapcsolat? Viszont azzal is lenne baj, mert most már szóvá tette, hogy én nem keresem őt az utóbbi években. Ha őszinte leszek vele, azzal meg az a baj (azon kívül, hogy nem fogadja el a kedves, építő kritikát sem), hogy nem telefonon vagy neten keresztül akartam véget vetni a barátságnak. Ugyanakkor sokára jön az országba, addig viszont fogalmam sincs, hogy beszélgessek vele annak tudatában, hogy már nem akarok a barátja lenni.

Hallottam már olyat is, hogy nem szabad bezárnunk az emberek előtt az "ajtót", mindig nyitva kell hagyni, még ha csak résnyire is. Gondoltam rá, hogy megmondom neki, hogy nem szeretnék már a barátja lenni (nem lenne egyszerű, nagyon megbántanám szegényt), de ha valamiben tudok neki segíteni, keressen meg. Viszont még ez se lenne igaz, mert annyira nem tudok már megbízni benne, hogy még a lakásunkba sem merném elhívni vendégségbe. Kicsit félek is tőle, de van rá okom. Más szempontból nézve pedig becsületes embernek tűnik, és nem kéne félnem tőle. Nehéz eldönteni róla. A Párom a kezdetektől nem bízott benne, s a belső megérzésem is azt súgta, hogy valami gond van ezzel az emberrel (olyan, mintha egyszerre egy angyal lenne, és egyszerre egy ördög). Legalább a Páromra kellett volna hallgatnom, de már nem tudom visszacsinálni. Vajon mit érdemes tenni, hogy én se szenvedjek tőle, ugyanakkor őt se hagyjam cserben?