Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Kifizessem a lánynak?

Kifizessem a lánynak?

Figyelt kérdés
Emberek, van egy lány aki kért tőlem egy karórát nyelvvizsgára a vizsga előtti nap. Mondtam neki, hogy van de késik egy órát. Ő erre azt mondta, hogy jó és ma is mondta, hogy állítsam be de mondtam, hogy nem tudom mert lehet, hogy csipogni fog, ő erre azt mondta, hogy mindegy. Vizsga után ma jön ki, hogy miattam megbukott mert az óra késett és nem tudta befejezni a levelet és ezért megbukott, úgyhogy fizessem ki neki a 36000 forintot, ami a vizsgadíj volt. Sőt ráadásul ő már hónapok óta tartozik nekem 30000 ezer forinttal. Most pedig mindenkinek úgy állítja be, hogy miattam megbukott a nyelvvizsgán. Szerintetek én hibáztam és tényleg miattam bukott meg.
2014. jún. 27. 17:19
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

A történetben neked nincs felelősséged, sem befolyásod arra mi történt a vizsgán, ezért lehetetlen lenne számon kérni. A vizsga nem az órán múlik, főleg azután hogy tudomása volt a "hibáról" és azt kétszer is elismerte majd figyelmen kívül hagyta.

Így leírva olyan, mintha az óra azért kellett volna hogy lehúzzanak a vizsgadíjjal, előre kiterveltnek hat mint véletlennek.

Egyrészt tartozik neked, másrészt ha zsarolni próbálna akkor feljelented, duplán nyertes pozícióban vagy.

2014. jún. 27. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

És? Megnáügye mért bukott meg, egybként nyelvvizsgán nincs olyan, hogy nem tudom befejezni és öt perc miatt bukta az egész.

De ha ragaszkodik a pénzhez az elgelább két dugást ér.

2014. jún. 27. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Semmiképp, a saját hülyesége miatt bukott meg. Még ha nem is szóltál volna előre, akkor is észre kellett volna vennie, hogy valami nem stimmel az idővel. Azért 1 óra különbség eléggé feltűnő... Amúgy meg a vizsga része az is, hogy időben megold a feladatot, nem kellett volna annyit vacakolnia vele.
2014. jún. 27. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Nem vagy hibás.
2014. jún. 27. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Ugyan már, valamire fogni kell a hülyeségét.

Meg gondolom így akarja letudni a tartozását...

Ne hagyd magad, hajtsd be a tartozását, és felejtsd el örökre.

2014. jún. 27. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Ne fizess neki. Nem hiszem el, hogy ezért bukott meg. Meg hogy lehet valaki akkora barom, hogy tudja, hogy mikor kezdődik a vizsga és látja az órán, hogy egy órát késik és nem veszi figyelembe?? Meg te is mondtad neki. Már elnézést de ő egy barom.
2014. jún. 27. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Hát én voltam nyelvvizsgán és ott mindenre kellett figyelni, csak arra nem, hogy mennyi idő van még. Ugyanis: 1. volt a falon egy bazi nagy óra. 2. a nő szólt fél óránként, hogy mennyi van még hátra. 3. az utolsó 15 percben külön felhívta a figyelmet, hogy lassan érjünk a végére. 4. az 5. percben ismét szólt, hogy nézzük át és le fog járni az idő. - - ezen felül ha ezen dolgok egyike se történik meg, még akkor sem leszel hibás semmiben, előre szóltál, hogy rosszul jár az óra... bár arra se foghatja, csak ha nagyon buta. - - láttam írtad, hogy 30-al lóg - szóval még az is lehet, hogy azt akarja ellógni ezzel az ürüggyel.
2014. jún. 27. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Na,mi lett belőle?
2015. júl. 8. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!