Mit csináljak? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú. )

Sokszor meg esik az ember, hogy elmegy a kedve vagy nagyon elszontyolodik. Velem főleg akkor, ha sokáig nincs napfényes időjárás.

A rajzhoz annyit fűznék hozzá, hogy azt csak gyakorlással tudod fejleszteni és ha szereted, és sokszor szoktál rajzolni, akkor biztos jobban rajzolsz, mint egyesek. Ha az osztálytársad jobban rajzol, akkor meg is kérheted, hogy rajzoljatok közösen, vagy mutasson egy-két technikát, ezzel már közelebb is tudsz kerülni egy emberhez. Az is lehet, hogy a rajzod témája mindig ugyanaz, lehet mást kéne rajzolnod, vagy megpróbálnod lerajzolni azt, amit látsz. Persze rajztanfolyamra is elmehetsz, ott is biztos segíteni fognak, vagy ha a rajztanároddal beszélsz, vagy az is lehet, hogy ő is tart délutáni rajzot.

A sport az olyasvalami, hogy azt bármikor (persze, ha tudunk mozogni :D) el lehet kezdeni és az csak jó, ha el is kezdjük folyamatosan és rendszeresen csinálni. Azzal a problémával, hogy 4-re érsz haza nem tudok azonosulni, mert én mindig kb 5-re értem haza és még úgy is eljártam sportolni. Tudom, hogy ez sokszor áldozatokkal járt, de ha valamit tényleg kell csinálni az a mozgás. Ha már eleve úgy mész oda, hogy félsz attól, hogy jó leszel-e, akkor most megnyugtatlak, hogy biztos, hogy lesznek olyanok, akik nálad jobbak, de ettől függetlenül, szerintem, a legfontosabb az, hogy mozogj.

Úgy általában az életfelfogásoddal van szerintem a baj, aminek a kiindulópontja nem a kíváncsiság, a tudásvágy, a szeretet, a tettvágy, hanem sokkal inkább a félelem. Nyilván ne akarjam már én egy kérdésből eldönteni, hogy ez így van, de szerintem ez a helyzet.

Ezzel a gondolkodásmóddal nincs is baj, mert ez egy defenzív gondolkodás, ezzel megvéded magad a többiek elől és ez sokszor jó taktika, de nem itthon. Itt nincsenek olyan veszélyek szerintem, amitől meg kéne egy ilyen viselkedéssel védeni magad. És szerintem ezt te is érzed, vágysz arra, hogy megkérdezzék "hogy vagy?", "mizu?", "mi jót csináltál", "de szépet rajzoltál!". Szóval te is érzed a tényt, hogy az ember egy társaslény, és nem lehet egy életet egyedül leélni/kiélni.

Ha ezen változtatni akarsz, akkor szerintem magadból kéne kiindulni, mert ha visszaesnél egy depis időszakban, akkor legalább tudod, hogy magadtól egyszer már el tudtad indítani a küzdelmet, tudod, hogy elég erős vagy. Ehhez több jó módszer is létezik, ha úgy gondolod, hogy szeretnéd tudni, vagy nem egy elcseszett baromság, amit írtam, akk írj rám nyugodtan.

19f

Hogy hogyan lehetne változtatni ezen a hozzáálláson? Úgy, hogy fogod magad és belekezdesz. Szembenézel a félelmeiddel, ez az első lépése mindennek. Nyugodtan lépj ki a komfortzónádból. Gitározni meg lehet tanulni, ha szorgalmasan gyakorol az ember, ez nem úgy van, hogy vagy megy vagy nem megy és kész. Ha igyekszel, menni fog.

Ha pedig valamibe belekezdesz látni fogod, hogy szereted-e egyáltalán, és ha nem szereted vagy nem sikerül elérni, amit szeretnél, abbahagyod. Csak rugalmasan. Mert mi történik, ha valami nem sikerül? Semmi az égvilágon. Csak szokj le arról, hogy saját magad ellensége és fő kritikusa vagy.

Én is voltam (és vagyok néha) a te helyzetedben. Úgy jövök ki belőle mindig, hogy úgy fogom föl, hogy szembe kell néznem a félelmeimmel (akármilyen sz.ar, kényszerítem magamat), és minden, amire igent mondok, amit kipróbálok, egy lépés. Egy kaland része, még akkor is, ha néha kudarcot vallok, ez egy út, amelynek során megismerem önmagamat, a VALÓS, TÉNYLEGES határaimat (tapasztalatokra, nem pedig önmarcangolásra alapozva) és keresem azt, hogy milyen szeretnék lenni, illetve közelebb jutok ahhoz, amilyen lenni szeretnék.

Szóval legyél bátor, igazából nincs vesztenivalód :)) Ne félj önmagadtól, ne építs magad köré falakat. Fel a fejjel! :)

18/L