Mi lehet az oka annak, hogy általában bámulnak, mosolyognak rám a csecsemők és kisgyerekek,4-5 éves életkorig bezárólag?
Persze nem mindegyik, de azért ez elég gyakori jelenség.
A feltűnő külsőm miatt nem hiszem, mert amikor nem voltam feltűnő akkor is létezett ez a jelenség.
És semmi bajom nekem ezzel csak érdekel, hogy miért lehet. Én egyébként csendesebb "magának való" ember vagyok.
válasza: válasza:
válasza:Rám is szoktak, sőt. Volt már olyan, hogy fogtam egy korlátot és megfogta a kezemet én meg nem figyeltem és nagyon megijedtem. Utána meg csak nézett rám és vigyorgott.
Nem hiszem, hogy kristály, vagy indigógyerek lennék... De a kérdés engem is izgat. Főleg azért, mert apámtól meg sírva szoktak fakadni, pedig nem egy ijesztő látvány...
válasza:"Most jobban átolvasva, ha jól értem létezik indigógyermek és kristálygyermek is. Mi a különbség a kettő közt?"
Ez egy ilyen modernkori találmány. A neveltetéshibás, identitászavaros vagy félautista gyerekeket nevezik így, hogy ne kelljen a degradáló hangzású neveletlen, antiszociális vagy visszamaradott jelzőkkel illetni őket. Meg kreáltak mögé egy hülye ideológiát is, hogy könnyebb legyen megetetni ezt az egész marhaságot a tanulatlanabb réteggel.
válasza:Elképzelhető, hogy tényleg van valami, ami nem esztétikum, és a gyerekek látják, a felnőttek nem. Nem valószínű, hogy így van, de teljes mértékben kizárni nem lehet. Elvileg legtöbbünk testközelből ismeri az akárhanyadik érzéket, amikor rendszeresen egyszerre telefonálnak egymásra nagyon közeli hozzátartozók, vagy amikor baj van és a család a messzeségben felbolydul pont ugyanakkor. Nem kizárt, hogy véletlen, csak ugye nem valószínű. :)
Azért a gyerekek látásával kapcsolatban jó esetben is kb fele-fele lehet a kondícionálatlan látóközpont sajátosan rácsodálkozó hozzáállása (ami egyébként felnőtt korban is kipróbálható, még drog nélkül is, csak eléggé elengedettnek kell lenni hozzá), és a "mást is lát" esélye szerintem.
Kedves Sceptic!
Nekem mindegy mit hiszel, de nehogy azt hidd, hogy ez a tanulatlan réteg tudása. Ez a téma azért bonyolultabb annál. Persze lehetnek attól még egyesek akik dogmatikusan hisznek benne.
Én "hiszek" a reinkarnációban és karmában, ez a kristálygyermek elmélet is beleillik. De ha valaki megalapozottan teljes mértékben megcáfolná ezeket, akkor azt mondanám oké, tévedtem. Bár kétlem hogy ilyen lesz, ezzel csak azt akartam mondani, hogy számomra nem konstans, fekete-fehér a világ, nyitott, rugalmas vagyok, eltudok képzelni mást is mint ami eddig létezett. Eddig is szerettem és védtem a Földet, hívjanak engem akárminek, eztán is fogom. Életem célját nem hitrendszerek, más emberek határozzák meg, hanem a belső hang.
Még annyit a mondandódhoz: az hogy valaki identitászavaros, félautista, szociális fóbiás, még messze nem a világvége. Ha ezeket az embereket befogadná, elfogadná a társadalom, nem lenne semmi gond. De nem teszi, ergo érzéketlen a társadalom többsége. Ezek az emberek viszont pszichológiailag bizonyítottan érzékenyebbek. Szerintem kijelenthetjük, hogy van mit tanulni tőlük a társadalomnak(persze nekik is a társadalomtól). Tehát egy ilyen alapvető igazsága van a dolognak. Ilyen szempontból, a spirituális része a dolognak nem is olyan lényeges, mert lényegében ugyanaz a mondandója. Viszont akkor már inkább kapjanak egy pozitív nevet, mint valami degradálót.
Annyit hozzáfűznék, hogy volt már dolgom autista, fél autista, mentális problémákkal küzdő, korlátozott értelmi képességű, vak, siket és mozgáskorlátozott emberekkel, úgyhogy nem a levegőbe beszélek(utálom ezeket a címkéket). Szörnyű látni bizonyos "normális" embereket ahogy viszonyulnak embertársaikhoz.
válasza:Nekem volt egy halálközeli élményem, és ez sok változást okozott bennem. Más a hozzáállásom a dolgokhoz, és elmúlt a félelmem sokminden iránt.
Na, attól kezdve sokkal könnyebben barátkoztak velem azok az élőlények, akiknek erre jó radarjuk van. Tudják valahonnan belülről, hogy a másik nem fél tőlük és szereti őket.
Kicsit profánul hangzik itt a konkrét kisgyerekekkel kapcsolatos kérdés kapcsán, de a kutyák nem féltek tőlem, nem ugattak meg, nem akartak megharapni. Szabadon benyúlhattam a kerítésen át megsimogatni őket. Vagy a kóbor kutyák követtek egy ideig. És hasonló képpen a gyerekek is érezték, hogy nincsenek félelmeim, bátran teremtettek velem szemkontaktust és mosolyogtak rám, vagy beszéltek hozzám. Valahogy a pici gyerekek érzelmileg tudnak a másikra hangolódni, és ha a másik derűs, akkor ők is derűsek lesznek.
És mindez nálam, annakelőtte nem volt így...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!