Milyen lesz az az ember akit mindig csak leszidnak, alig dicsérik, nem foglalkoznak vele eléggé, kiabálnak vele, megszégyenítik?

Attól függ hogyan dolgozza fel az eseményeket. Ha rádöbben hogy nem attól jó ember, hogy másoknak megfelel e, akkor még lehet erős jellemű, sikeres ember is belőle. Csak rajta múlik. Ha valaki egy ilyen szituációból győztesen kerül ki onnantól megállíthatatlan lesz.

Én is ugyanolyan vagyok mint a 10-es. Zárkózott vagyok, felszínes témákról beszélgetek, érzelemmentesen, sokan nagyképűnek gondolnak, lenézek egy csomó embert a környezetemben. Kb annyit várok el a körülöttem lévőktől, mint ami tőlem is el volt várva mindig: szinte a lehetetlent, a maximumot. Úgy 90%-ban az is igaz rám, hogy soha semmi (és legfőképp senki) nem elég jó nekem, főleg nem a saját életem, ezzel vagyok a legelégedetlenebb. De persze ezt kifelé nem mutatom. Pedig olyannyira utálom az életem (főleg most, pályakezdő munkanélküliként), hogy teljesen depressziós vagyok hónapok óta. Bár ez sem csoda, hiszen alapból egy depresszív, szorongó típus vagyok, egész nap csak a szobámban ülök és semmihez nincs lelki erőm. Utálok társaságba járni, az emberekben mindig a rosszat keresem, és amint rosszat találok bennük (főleg ha nagyon rosszat), egyszerre száműzöm őket az életemből, legyen az bárki. A családommal is hamarosan így teszek hisz miattuk lettem ilyen, ők okoztak mindent, pont nekik nem voltam soha elég jó gyerek, lány, testvér, ember... soha, pedig én mindig próbálkoztam és mindent megtettem, hogy egyszer ha nem is ismernek el, de legalább ne alázzanak folyton. Remélem, ha az ő megalázásaikat örökre kizárom az életemből, az én antiszociális, önbizalomhiányos viselkedésem is javulni kezd.

Önértékelési problémákkal küszködő.

Szociális fóbiás, aztán depressziós.