Ha meghal valakid, utána lehetsz még ugyanaz az ember? 20/L

Őszinte részvétem mindkettőtöknek! :(

Attól függ milyen beállítottságú az ember. Lélekben mennyire erős. Én nagyon az vagyok. 3 év alatt 3 nagyszülőm halt meg, szépen sorozatban, szinte majdnem pontosan 1-1 év különbséggel. Szerettem őket, tehát nem azért nem tört meg a haláluk, mert teljesen érdektelen voltam az egésszel szemben. De én egyiküket sem sirattam meg. Temetésükön sem sírtam. Nem jutnak eszembe azóta sem, csak ritkán. Ez az élet rendje, a gyász, a halál az élet velejárója. És én ezt mindig is elfogadtam, mást nem tehetünk. Ők idősek voltak, erre az ember fel van készülve, hogy előbb-utóbb eltemeti a szüleit és nagyszüleit normális esetben. Már ha ugye nem a "gyerek" hal meg korábban. Tehát ezek nem feldolgozhatatlan események egy ember életében. Ha erős vagy, akkor nem rendítenek meg az ilyen dolgok. Egy gyerek elvesztése, legyen szó akár egy kisgyerekről, vagy ha 50 évesen elveszted a 30 éves fiad, az már igen, fájdalmas dolog tud lenni, mert nem éppen ez az élet rendje, hogy a szülő temeti el a gyermekét. Én sem voltam mindig erős, az évek alatt sikerült megkeményednem. Így már mondhatni semmi nem borít ki, kitoltam a határaimat. Bár kellettek ehhez olyan események régebben, amik miatt erőssé váltam, de én is sokat tettem ez ügyben, hogy ilyen legyek, amilyen ma vagyok. Amikor anyám volt élet-halál között, nem tudtam, hogy túléli-e a műtétet vagy utána a lábadozást, akkor sem voltam pánikban, nem zokogtam, halál nyugodt voltam. Felfogtam, hogy ez a helyzet....és kész...nem tudok ellene mit tenni....az élet ilyen, vannak hullámvölgyek, amik lehetnek nagyon mélyek is, de mindig ki kell mászni belőle. Nem élhetünk folyton a múltban, a sebeinket nyalogatva.

Az eredeti kérdésre válaszom: igen, mivel minden ember, akivel találkozunk, ismerünk hatással van személyiségünkre. Szóval nagymamád biztosan nagyszerű ember lehetett, hogy ennyire hiányzik neked, szóval egy rész mindig ott lesz benned.