Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mi a véleményetek arról, hogy...

Mi a véleményetek arról, hogy a fiatalok meg akarnak tanulni kocsit vezetni 18 éves koruk alatt?

Figyelt kérdés

Mikor gimis voltam, 6 osztálytársam vezetni tanult (17 évesen). Nem szólt bele ebbe senki, de láttam az arcukon, hogy nem nézték ezt jó szemmel. Miért pont akkor akarnak megtanulni vezetni, amikor iskolába kell járni? Ilyenkor hiányozhatnak egy-egy óráról. Az egyik lány osztálytársunk sokszor hiányzott az iskolából emiatt, de érdekes módon a dolgozatoknál, feleléseknél jelen volt és 3-asokat, 4-eseket kapott. A töri dolgozatoknál viszont sokszor hiányzott, ezért az igazgatónő azzal fenyegette, hogy kirúgja, de a töri tanárnőnk ezt nem engedte. Segítette felkészíteni őt a dolgozatírásra. 2 héttel később az igazgatói irodában írta meg és 4-est kapott. Amikor megkérdeztünk a tanárnőt, hogy miért segített neki. Azt felelte, mert a tanárnak az a dolga, hogy tanítson, nem az, hogy kirúgjon egy tanulót és butábbá tegye. De, hozzáfűzte azt is, hogy ő sem örül, hogy ilyen fiatalon akarnak megtanulni autót vezetni, de ebbe nincs joga beleszólnia. A biciklizést bármikor megtanulhatja az ember, de a vezetést inkább 18-19 év fölött engedné meg. Majd befejezésül azt mondta, hogy hadd vágjanak fel a fiatalok a szüleik pénzével meg azzal, hogy tudnak vezetni. Akik a saját pénzükből fizetik ki ezt, azok legalább önállóak.


Miért nincs erre szigorú törvény? Azt hallottam, hogy Svédországban a 19 év alattiak nem tanulhatnak meg vezetni.



2013. júl. 23. 09:14
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
0%
Itt se teljesen így van mert miután leteszed a jogsit sok ideig csak kezdő jogsid van ami mellé kéne egy olyan ember vezetéskor aki régóta vezet csak a rendőrök nem nagyon nézik ezt!
2013. júl. 23. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Meg lehet hiányzás nélkül is csinálni bőven.


16,5 évesen nyáron csináltam a kresszt,akkortól lehetett,egy órát sem kellett hiényoznom.Késő ősszel töltöttem a 17-et,akkortól lehetett elkezdeni vezetni,mindig délután voltak az órák,nem kellett hiányoznom.Egy kivétellel,a vizsga volt délelőtt.


Ilyen irigyek mint te már akkor is voltak,irigyelték,hogy nekem engedték a jogsit megcsinálni,utána odaadták a kocsit ha kellett.


És jó volt,hogy nem egyetemistaként egy idegen városban kellett tanulnom vezetni.

2013. júl. 23. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Igen, ez pusztán irigység. A fiam tegnap kapta meg a jogosítványát, (most töltötte be a 17-et)iskola időben csinálta a KRESZT-t, utána a vezetést, de egy órát sem hiányzott a suliból. Én is úgy gondolkodtam, mint a második válaszoló.
2013. júl. 23. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Ezen én is gondolkoztam már, hogy miért nem 18 - a nagykorúság a korhatár. Ettől függetlenül baromira örültem, amikor 17 évesen megcsinálhattam a jogsimat és kaptam egy régi kis fordot. Nekem olyan volt, mint egy vadiúj Merci :D Ja, egy órát se hiányoztam jogsi miatt, mindig suli után mentem órára, meg a nagyját nyári szünetben csináltam. Azóta eltelt hat év, és már rengeteget vezettem kül- és belföldön is, tapasztalatokat szereztem, ezért nem értem, mi bajod azzal, ha korán megcsinálja valaki a jogsit. 19-20 évesen egyetem mellett sokkal nehezebb lett volna megcsinálni, és minél hamarabb megvan, annál jobb.
2013. júl. 23. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim válasza:
Én is 17 évesen csináltam a jogsit és 1 óráról sem hiányoztam. Most 30 éves fejjel is jónak tartom, hogy megcsináltam akkor. Hamarabb elkezdtem gyűjteni a tapasztalatokat és fejleszteni a vezetési rutint.
2013. júl. 23. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Hidd el, nem voltunk irigyek, csak nem értettünk, miért kell 18 éves kor alatt megtanulni vezetni. Mint ahogy a tanárnőnk is ezt említette.

A tesóm 25 évesen tanult meg vezetni. Egy cseppet sem bánja, hogy nem fiatalon kezdte, mert ő a saját pénzéből akarta kifizetni a tanfolyamot.


Én nem szólok bele más jogaiba.

2013. júl. 23. 10:25
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem szólsz bele más jogaiba, akkor minek háborogsz? 17 évtől lehet, mindenki maga dönti el, hogy mikor akarja megcsinálni. Neked ahhoz semmi közöd nincs, hogy ki mikor csinálja. Már bocs, de tök felesleges dolgon idegeskedsz.
2013. júl. 23. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Egyébként én egy 17 évesnek sem engedném csakis akkor rakjon valaki jogsit ha van egy szakmája lehet az bármi vagy érettségije magyarán az aki 4 évet járt szakiskolába vagy középiskolába és nem csak egy évbe hanem 9-12-ig!
2013. júl. 23. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Én is 17 évesen tettem le, én se hiányoztam egy napot se suliból. Na meg nyári szünet is van a világon. Erre irigykedni nem kell, ettől még nem vágnak az ember segge alá kocsit. És nem minden fiatal jogsis válik bunkó tahóvá meg felelőtlen sofőrré.


Hogy miért akarhatják ezt?

Mondjuk szeretnének már vezetgetni.

Mondjuk, hogy ne később kelljen letenni, amikor lehet, hogy kevesebb idejük lenne rá, attól függően milyen melójuk, egyetemük lesz.

Mondjuk olyasmi munkát szeretnének csinálni majd suli után, amihez jogsi is kell.

Mondjuk néhány esetben a családnak is jól jöhet, ha van még valaki, aki tud vezetni (ezzel is be lehet segíteni).

Vagy sok oka lehet még.


Országonként változik, van, ahol 17nélkorábban is lehet, van ahol később, sok más témában is változó mit hány éves kortól lehet.

2013. júl. 23. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Én bánom,hogy nem tettem le amíg iskolába jártam.Mire végzek a melóval,már a tanfolyam óráinak is vége van:/

Jó persze pénzzel meg lehet oldani,hogy beírjanak az órákra és csak a vizsgán jelenjek meg,de akkor is könnyebb suliból hiányozni,mint munkából.

2013. júl. 23. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!