Meg akarok halni! Mit tegyek?

Minden normális, egészséges kamasz átesik ezen, több-kevesebb súlyossággal. A "mindenki ellenem van", "nem érdemes élni" szakaszon túl kell jutni, mint egy gyermekbetegségen. Ilyenkor olyasmit kell csinálni, ami eltereli a gondolataidat magadról. "Eváziónak" hívják ezeket a cselekvéseket.

Én például olvastam, olvastam és olvastam, sportoltam is kicsit, illetve intenzívebben folytattam azt a sportot, amit már előtte is űztem.

Ne mondd, hogy nem érdekel a mások példája, mert mindenki csak a saját tapasztalatait tudja felhozni válaszként!

Ez a lázadás kora, keress rá irodalmat, annyi van belőle, mint égen a csillag... Mindenképpen foglald el magadat valami mással, mint a saját személyed.

Természetesen az senkit nem vígasztal, hogy mások éheznek és fáznak vagy ölik és megerőszakolják őket ebben a korban máshol, de azért ezen is el kellene gondolkodnod.

Ettől függetlenül, az az érzésem, hogy bármit mond neked bárki, nem fogadod el, hogy nem vagy egyedül ezzel a problémával, és hogy nem te vagy a világ közepe... De EZ IS normális. EZT IS ki fogod nőni.

Anyádat meg ne hibáztasd, lesz neki elég baja veled és később nyilván a húgoddal is... Minden szülő végigjátssza ezt a játékot, több-kevesebb sikerrel... Sajnos, csak kevesen emlékeznek arra, hogy ők is jártak hasonló cipőben. Ez viszont azért van, mert utólag nevetségesnek sőt hihetetlennek tűnik, hogy micsoda egerekből csináltak anno elefántot!

Dicséretes, rendes vagy nagyon. Nem kéne meghalni - velem is volt ilyen, csak kicsit idősebb voltam, azóta sokkal, de sokkal rosszabb dolgok is történtek velem annál, hogy "nem értenek meg", de a tömérdek jó dolog mellett, amit átéltem, ez mind eltörpül. Megéri kihúzni még pár évtizedet szerintem.

Ja igen, hogy mit csinálj. Én ha rossz kedvem van, olvasok. Mondjuk akkor is, ha jó kedvem van, de ha rossz, akkor pár hét alatt egész könyvtárakat olvasok ki.

A szobádban ülsz, az ajtó zárva. Egy toll és egy papír az asztalon.. A kezed remeg, nem tudod hogy kezdd. Egy búcsúlevél a családodnak. Mert úgy érzed senki sem ért meg téged, senki nem tudja min mész keresztül. Senkit nem érdekli, hogy élsz vagy nem.. Ez az az éjjel, amikor ennek vége szakad. Lassan az ágyba mászol, és utolsó lélegzeteidet veszed, sötétségbe meredő tekintettel. Senkit sem érdekelsz, ugye? Nos, talán rosszul gondoltad. Kedd van, másnap reggel, reggel 6:30. Anyukád jön, és az ajtódon kopogtat. Nem sejti, hogy bármi baj lehet, és megismétli. Nem tudja, hogy nem hallod, nem tudja, hogy elmentél. A nevedet kiabálja és kéri, hogy nyisd ki. Nem kap választ, ezért bemegy és ordibálni kezd. A földre zuhan, közbe apukád beviharzik a szobába. Anyukád erőt vesz magán és odasétál az ágyadhoz, a tested fölé hajol, sír, üvölt, rázza a kezed. Apukád próbál erős maradni, de könnyek szöknek a szemébe. A mentőket hívja. Az anyukád magát hibáztatja, eszébe jut minden pillanat, amikor nemet mondott neked, amikor kiabált veled, vagy a szobádba küldött valami hülyeségért. Az apukád magát hibáztatja, amiért nem volt ott neked. Amiért annyit dolgozott, hogy alig láthattad. Senkit sem érdekelsz, ugye? 8:34, az igazgató kopogtat a termetek ajtaján.Az osztályfőnököddel beszél. Minden osztálytársad aggódik, hogy mi történhetett. Az igazgató bejelenti, hogy öngyilkos lettél. A népszerű lány, aki bunkó volt veled, magát hibáztatja. A fiú, aki mindig le akarta másolni a házid, magát hibáztatja. A gyerek, aki mögötted ült, és dobált téged, magát hibáztatja. A tanár, aki rád ordított, veszekedett veled, mert nem volt kész a házid, magát hibáztatja. Az emberek sírnak, őrjöngenek, hogy mit tettek. SENKIT SEM ÉRDEKELSZ, UGYE? 14:00 a testvéreid hazaérnek. Az anyukádnak el kell mondania nekik mi történt. A kistestvéred, lényegtelen hányszor veszekedett veled, elvette a cuccaid annak ellenére, hogy megtiltottad, üvöltötte neked hogy utál, ezeknek ellenére szeretett téged, te voltál a hőse, a példaképe. Most magáz hibáztatja. Miért nem mondta el neked, amikor még volt rá lehetősége? A bátyád hazaér, a kőszívű fiú aki sosem sír.. Magát hibáztatja, amiért szívatott téged. Lyukakat üt a falba, olyan ideges. Nem tudja felfogni, hogy elmentél. Örökre. Senkit sem érdekelsz, ugye? Eltelt egy hónap. A szobád ajtaja azóta is zárva. Már minden más. A bátyádnak dühkitörései vannak. A kistestvéred minden nap sír, és várja, hogy visszagyere. A népszerű lány anorexiás lett. Ők nem tudják elviselni, hogy mit tettek. Apukád depressziós, anyukád nem alszik éjszakánként. A fiú aki, mindig le akarta másolni a házid, most vagdossa magát. De senki sem törödik veled, nincs igazam? Senki sem tudja mit mondjon, mindenki sokkolva van. Sírnak és hiányzol nekik. Nem tudnak elválni tőled, még nem, soha! Mindenki kéri, hogy gyere vissza,de te már nem fogsz.

Ha emberek néha nem is mutatják ki, fontos vagy nekik!!"