Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Miért érdemeltem ezt az...

Miért érdemeltem ezt az élettől, mit vétettem?

Figyelt kérdés
Az édesanyám gyereknek elkényeztetett, mondhatni a gyerekkorom jó volt, de amikor beléptem a serdülőkorba, illetve megszületett a húgom teljesen elhanyagoltak, a tovább tanulásom se igen érdekelte őket, csak az érettségihez ragaszkodott édesanyám, én pedig mint jó gyerek mindig jó tanultam, viszont érettségi után nem akartak támogatni, el kellett mennem dolgozni, és felvetettek velem hitelt, amit ők szépen elköltöttek, én meg fizettem évekig, mellesleg még a fizetésemet is elvették,ennek ellenére mindig megkaptam én mennyire nem vagyok segítőkész, illetve hasonló goromba megjegyzéseket, ugyanis több alkalommal össze vesztem velük a pénz miatt, de nekik állt még feljebb. Aztán amikor 25 lettem, albérletbe kellett elmennem, jó formán értelme nem volt otthon laknom, mert egy 1 Ft-ot nem tudtam félre tenni, az albérletet kifizetem és nem marad semmim. Úgy gondolom nem ezt érdemlem, ugyanis jó gyerek voltam, jó tanuló, becsületes, és gyárakban kell dolgoznom éhbérekért. Párkapcsolatom nem igen volt olyan, ami normális, leghosszabb 6 hónapos eddig, a nőknek csak a csövesek kellenek

tegnap 15:59
 1/6 A kérdező kommentje:
Ja és lassan 30 vagyok, és egy 16 éves szintjén vagyok, állandóan bulizni mennék, de nincs pénzem arra sem
tegnap 16:00
 2/6 anonim ***** válasza:
Nem vétettél semmit, de így 30 évesen most már lapozz, előre nézz, ne a múlt sérelmeivel hátráltasd magad, azokon már úgysem lehet változtatni.
tegnap 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
24%
Ha tudsz nyökögni angolul vagy németül alapfokon, akkor ajánlok neked olyan külföldi munkát, amivel legalább félmillió forintot félre tudsz tenni havonta.
tegnap 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Tudok angolul
tegnap 16:25
 5/6 anonim ***** válasza:
Írj egy privátot.
tegnap 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
57%
Túl rég kérdezted már meg ugye? De nem felejtünk.
tegnap 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!