Előttem ez ismeretlen, de szerintem arra vonatkozik, hogy ha szexuális erőszak áldozata vagyok az eljárások gyakran eredménytelenek, tragikusak, a látleletek ellenére meg kell győznöm a szintén túlnyomóan férfiakból álló bíróságot, hogy ami történt velem, az bűncselekmény és egy életre megnyomorított.
Több eset van, amikor azzal dobják vissza az esetet, hogy "hát szerintünk ezt a ruhát, csak úgy lehet levenni, ha te is akartad" stb. stb.
Továbbá szintén gyakori, hogy hiába van meg az ítélet az nevetséges, vagy mondjuk a negyedét se tölti le az illető, esetleg a későbbiekben még képviselheti az országát is (lásd a holland olimpikon esete).
Nem ismerem a mozgalmat, de szerintem erre próbálja felhívni a figyelmet, hogy nem csak azok az elkövetők, akik részt vesznek a bűncselekményben, hanem azok is, akik szemet hunynak felette, vagy elbagatelizálják azt.
Sajnos nálunk is jellemző, talán nem annyira, mint 10-20+ évvel ezelőtt, hogy egy fizikai vagy nemi erőszak áldozatául esett nőt nem úgy kezel a rendőrség, nyomozó szervek, bíróság, mint ahogy azt megérdemelné az áldozat. Nem veszik annyira komolyan a nyomozást, célzásokat tesznek arra, hogy hogy kellett volna felöltöznie, hogy biztos erőszak volt-e (mert ebben a pózban szerinte csak így-úgy lehet, kérdezik, benedvesedett-e; ha a vádolt férfi híres vagy gazdag, akkor jön az, hogy hát lehet, hogy csak pénzt meg hírnevet akar); volt, ahol erővel szembesítették élőben az erőszakolóval, amikor kérte, hogy ne kelljen, mert traumatizálta az eset. Nyomozás alig, ha vkit elítélnek, akkor is lófing időre, vagy ha gazdag, és olyan országban van, ahol van óvadékos rendszer, akkor simán kifizeti (erre mondják, hogy az óvadékkal kifizethető bűncselekmény az gazdagok számára legális). Amerika, Brock Turner-ügy: felmentik, mert hát milyen tehetséges sportoló, és hát rendes gyerek, ezzel szegénye életét tönkretenni...
Családon belüli erőszaknál akkor mennek ki, amikor már folyik a vér... 20 évvel ezelőtt én voltam a lépcsőházban a fültanúja annak, hogy szomszédok bántalmazás miatt hívták ki a rendőrséget, egyértelműen el lett mondva, hogy a hangok alapján a férfi a bántalmazó, erre a rendőr a férfit kérdezi, hogy minden rendben van-e...
Ez viszont hogy nem tesznek semmit ez ellen nagyon aggasztó
És itt jön be pár ember főleg nők akik a normális férfiakat is megfogja bélyegezni az erőszaktevő titulussal. Pedig komolyan kéne ezt venni és nem lenne baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!