Hogy lehet az utazásban kifáradni?

- tömegközlekedésen sokszor állni kell

- ha ülsz, akkor is kényelmetlenül, rázkódik a jármű is stb.

- állandóan ébernek kell lenned, hogy hol kell leszállnod, mikor kell átadnod a helyed valakinek, mikor próbálnak kirabolni

- máshogy viselkedik az ember, ha tudja, hogy “figyelik” kívülről - nem olyan természetesen, mintha egyedül lenne, hanem olyan, mintha állandóan “színészkednél”

- rengeteg szenzoros inger ér (zajos jármű, emberek beszélgetése, köhécselés, fények, rázkódás, ezerféle szag…), amik mindenkit leszívnak - és minél introvertáltabb az ember, annál hamarabb fárasztják le ezek az ingerek

- unatkozol, mert nem sok mindent tudsz csinálni utazás közben - ez a passzív “várakozás” pedig a legtöbb ember számára még fárasztóbb, mintha valamit aktívan csinálnia kellene

- éhes vagy, szomjas vagy, pisilned kell, álmos vagy (el is álmosíthat az utazás)

- idegesítenek az emberek

- nem tudsz teljesen kikapcsolni és pl. olvasni, mert folyton figyelni kell, mikor szállsz majd le

- az utazás olyan, mintha “felesleges időpazarlás” lenne, amíg nem csinálsz semmit - ha rendszeresen sokat utazol, az rohadt monoton, unalmas, egy idő után eleged lesz belőle, hiszen az csak egy köztes állapot, és tudod, hogy olyankor nem “vagy valahol”, úgyhogy egyre kevésbé lesz kedved utazni

Felnőttkoromra is hányós maradtam, szóval folyamatosan bámulnom kell ki az ablakon, hogy ne legyek rosszul. És míg normális sétatempó, biciklizés, stb. közben jól esik nézelődni, engem borzasztóan lefáraszt, hogy próbálom felmérni a környezetem, a fákat, a megyehatár táblákat, a lehajtókat, kilométerköveket, de minden 91km/h-val suhan el a szemem előtt, és van kb. fél másodpercem észlelni, hogy mit látok.

Emellett hiperaktív vagyok, nagyon nehezemre esik egy óránál tovább egy helyben megülni. Ezért választom inkább a vonatot, ha tehetem, ott fel lehet állni, lehet sétálni, lehet állva utazni (sok távolsági buszon, ami autópályán közlekedik, nem engedik), sőt, még wc is van. Illetve vonaton még akár olvasni is tudok, mert olyan simán siklik, buszon egyszer próbáltam, öt perc után azt hittem, összehányom magam.

Aztán, ha ismeretlen helyre utazok, akkor figyelni kell, hogy hol tartunk, folyamatosan észben kell tartanom, hogy nekem akkor kell elkezdenem öltözködni meg összeszedni magamat, ha elhagyjuk mondjuk teszem azt, Fonyódot. És lehet, hogy még a Budapest táblát se hagytuk el, és tudom, hogy Fonyód még legalább három órára van, de akkor is folyamatos készenlétben vagyok.