Az ilyen íratlan szabályok nagy részét mennyire kell figyelembe venni?

Ezek nagy része azért nettó hülyeség.

Most őszintén... attól, hogy nem zokogok mondjuk a kertszomszéd néni temetésén, attól még sajnálom őt nagyon, csak egyszerűen nem álltam annyira közel hozzá, hogy összetörjek. A gyász egyébként is elég furcsa dolog. Van, aki így éli meg, van, aki úgy.

A tisztelet meg nem a kor alapján jár. Azt, aki egy hulladék ember, nem fogom azért tisztelni, mert korábban született, mint én. Nyilván vannak bizonyos illemszabályok, bár már én sem vagyok tini, de természetes, hogy az időseket, betegeket, és a hölgyeket pl. buszon felszállásnál előre engedem. De alapvetően úgy gondolom, hogy a tisztelet az az ember tetteiért jár, és nem azért, hogy mikor, és hová született. Persze, egyfajta alapvető emberi tisztelet kijár mindenkinek, ameddig azt el nem játssza, de alapvetően nem az életkorától lesz valaki több.

Az, hogy kinek mi a boldogság, az meg egyénfüggő. Nincs tuti recept arra, hogy mitől leszel boldog, és arra sincs előírás, hogy mi KELL ahhoz, hogy boldog legyél. Számtalan olyan embert látni, akinek van családja, mégis boldogtalan. És persze enélkül is lehet valaki boldog, de persze ez az adott egyéntől függ. Én a magam életét nem érezném teljesnek egy társ nélkül, de ez én vagyok, más ettől még lehet boldog egymaga is.

A "privát szférát érintő társadalmi elvárások" meg egy hatalmas nagy paradoxon. Persze, tudom, az ember(ek többség) olyan, hogy minden áron bele akarja ütni az orrát más személyes dolgaiba, de én azt mondom, hogy a magánszférát nem véletlenül hívjuk magánszférának. Én a saját életemet élem, és nem másokét.