A közösségi médiába feltöltött képeken miért mosolyog mindenki úgy,mintha annyira kicsattanóan boldog lenne?

Közösségi médián mindenki a legjobb arcát mutatja.

Nekem volt egy flúgos csaj ismerősöm, aki elköltözött az ország másik végébe kb fél év járás után valami palihoz a puncsba, hogy összeházasodnak, totál idill. Szép otthon, kis háztáji gazdaság, kert, udvar. Sminkelés, menyasszonyruha, minden veri hepi.

Rá két hétre elváltak, és azzal picsogta tele a spiné a facebookját, hogy érzelmileg hogy tönkre tették, és milyen bántalmazó kapcsolatból kellett "elmenekülnie".

Na szóval ilyenek.

A nagyközönségnek nem a nyomorodról kell tudnia, hanem hogy minden rendben van. Aki aktívan részt vesz ezeken az oldalakon, egy külön virtuális másolatot készít magáról és az életéről, ahol csak szép és jó dolgok történnek.

A válós példánál még egy kis lelki hadviselés is lehet, hogy csak azért is én jövök ki jobban a dologból, és itt most nem kudarc történik, hanem az én továbbfejlődésem aminek örülök. Sírni meg ráérek akkor, amikor nem lát a kamera.

A közösségi média nem az egyén valós életét mutatja meg, hanem csak kiragadott pillanatokat, amiken csakis a legjobb és legpozitívabb dolgok látszódhatnak. Ott nincs helye a rossznak, ugyanis mindenkinek a legjobb arcát, a legjobb dolgait szabad ott megmutatni. Sajnos. Ezzel pedig egy nagyon torz, nem reális kép alakul ki az egyénről, ami sokszor köszönőviszonyban sincs a valósággal.

"Ami egyszer felkerül a netre, az ott is marad" - így sokan kínosan ügyelnek arra, hogy tényleg csakis a makulátlan, tökéletes dolgok látszódjanak róla, csakis ezeknek legyen nyoma.

Van, aki azért pakol ki magáról képeket, videókat, mert egyfajta közléskényszer dolgozik benne, vagy kompenzál, vagy épp azt szeretné, ha az emberek róla beszélnének, vagy irigykednének rá.