Miért nem találom az utamat az életben? (27F)

Én is sokáig ebben szenvedtem. A különlegesebb, álmodozó, művészlélek emberekre jellemző ez. Akiknek nem egyetlen célja a puszta létfenntartás, vagy karrier építés.

Nekem a sok művelődés, tájékozódás, hasonló emberek keresése mellett, az segített, hogy hallgattam a mások által folyamatosan elnyomni kívánt álmaimra.

Mindenkinek más, nincs rá recept. Nézz vissza a gyermek- vagy inkább a kamaszkorodba, hogy akkor mi tett boldoggá.

Én rádöbbentem, hogy volt egy szakma vagy tevékenység inkább, amit mélyen elnyomtam magamban, mert lehetetlennek tűnt számomra. Nemrég láttam egy álláshirdetést, és beugrott, hogy akár meg is valósíthatnám ezt a régi álmomat. Most ezen dolgozom. Közben pedig megpróbálok normális életet élni, dolgozni, és ez a titkos vágyam hajt előre a mindennapokban.

Azért ne add fel az álmaidat! Simán megfér a színészkedés a rejtett életmóddal szerintem. Kevésbé görcsösen nézd, kezdd el, majd úgy alakítod, hogy neked jó. Azt meg csak te fogod érezni, hogy hogyan jó neked, nincs rá recept!

Érdekes, hogy egy ilyen jó kérdésre milyen kevés válasz érkezett. Viszont jó válasz mindegyik! Meríts belőle erőt. Én sokáig irigyeltem azokat, akik már kisiskolás korukban tudták, hogy mit akarnak csinálni felnőttként. (Vagy a szüleik tudták... de ebbe ne menjünk bele.)

Én is csináltam egy csomó mindent, tapasztaltam, és tök elveszettnek éreztem magam. Beletörődtem, hogy jó, akkor nekem semmi célom, semmi kitaposott út, amin járhatnék. És azóta kifejezetten boldog vagyok. Teszem a dolgom, tanulok, dolgozom, segítek másokon, jól érzem magam. Nemrég pedig visszatértem egy rég feledett ötletemhez, most az motivál. Jóval idősebb vagyok, mint te. Már van bátorságom hozzá, hogy megvalósítsam az álmaimat. Jobb későn, mint soha. Még annyit, hogy szerintem még azt érdemes belátnia az ilyen magunk fajtának, hogy semmi sem tart örökké. Csinálom pár évig, amit szeretnék, de nyitott vagyok, és hallgatok az érzéseimre. Tudni fogom, hogy másfele kell-e majd mennem, ha eljön az ideje, vagy jobban elmélyülni az adott dologban. Nem görcsölök már, az érzéseimre hallgatok. Bízok magamban. Állj tükör elé te is :)

Egyetlen cél van, aki minden ember szeme előtt lebeg; a boldogság. Az pedig nem más, mint az odavezető út. A haladás, a változás, a fejlődés. Hogy milyen úton éred el, voltaképpen mindegy, mert megállni úgysem fogsz. Mindig újabb csúcsokat tűzünk ki, mert a mozdulatlanság maga a halál.

"Szomorú ember az, aki felért a csúcsra, mert lefelé vezet onnan minden útja."

"Aki hasonlóan érzett: mi segített?"

Eddig még semmi.

30f

Vannak ilyen kétkedő fajták. Én ötven múltam, de még mindig képes vagyok elbizonytalanodni, bármiben (ez a szuperképességem!). Itt sztem az elbizonytalanodás maga a lényeg. Akkor nem kell kockáztatni, lehet halogatni.

Ha felmerült a színészet, de szégyenlős is vagy, akkor , hát nem tudom, csak szinkronszínész lehet valaki?

Kérdés, hogy ez a szégyenlősség mennyire állandó tulajdonságod, nem lehetne-e változtatni rajta?

Amúgy sok mindent ki kell próbálni, és akkor csak meglesz előbb-utóbb, ami kellően érdekes számodra.

Vagy találj ki valami láthatatlan színészkedést, pl. készíts rádiójátékokat podcast formában :-D