Igénytelen a lányom és teljesen levisz az életről, hogy végül saját magával szúr ki. De már felnőtt. Hogyan hathatnék rá, ha eddig soha nem sikerült?

Bármikor szó volt errő, oda érünk ki, hogy őt nem érdekli. Én olyan szívesen mennék bele a világba, megnézni mások országokat, és ha lenne pénzem, vinném magunkat. Különböző fesztiválokra is, ahol mondjuk ezerféle módon készítenek el ételeket, de nem feltétlen ételesre. Szereti a virágokat, növényeket, ezért mondtam anno, ha nyernénk a lottón és költözünk kertesbe, milyen jó üvegháza lehetne a kertben. Őneki meg áldása rá mindenre, érezzem jól magam, de ezekből nem kér, kertes házba meg végképp nem menne, jól érzi magát ebben a társas téglalakásban, eszébe nem jutna kertesbe költözni, ennyit nem érnek a növények. Ha nagyon érdekli valami, beírja a keresőbe. Kérdezem, hogy Kína vagy Japán sem érdekelné? Szívszerelme a kínai dolgok. Mondja, hogy de, és ezzel téma lezárva, és nem azt jelenti, hogy menne, csak azt, hogy érdekli. Egyszer elmentünk Olaszországba a karneválra, de már a második nap után látszott, hogy neki elég volt, menne haza. Nem értékelte nagyra, hogy mindazt a sok szépet személyesen láthatja. Egyszer körbenézett és már részéről végzett is. Pedig nem volt kislány, 17 volt akkoriban. De egyedül sincs igénye. Barátai már kamasz kora óta nincsenek, mindegyiküknek új baráti köre lett, a lányom meg mivel nem jár sehova, az összes hobbija itthonra köti, esélye sem volt újakat szerezni. Barátokkal sem járt el olyan sokszor, de gyakran beszéltek és ritkán elmentek meginni egy jeges kávét, vagy elkísérni egymást cipőt venni, írószerboltba, cukrászdába... Neki egyedül az az eljárós program, hogy a hónap során ezerszer összeírja, hogy miket szeretne megvenni, aztán úgy lesz vagy sem, amint megjön a fizetése, beszabadul a közeli kínai szuperdiszkontokba, a Dm-be, vesz magának néhány kész, fagyasztott ételt, néhány könyvet, írószereket a Pirexből, valamennyit elkölt lottóra, és ezzel részéről teljesen ki van elégülve. Ezek a helyek itthonról legfeljebb tizenöt perc sétára vannak.

Őszintén megmondtam neki, hogy nem értem az igénytelenségét, de szerinte ez nem az. Szerintem meg az. Az egy dolog, hogy ölünkbe pottyanva nincs rá lehetőségünk, de hogy ha lenne, és úgy sem menne, szerintem igénytelenség. Nincs rá igénye. De nem csak ez. Ahelyett, hogy ismerkedne, hogy élne, ő azzal elfoglalva minduntalan, hogy a saját világában jár, azzal foglalkozik. Történeteket talál ki, rengeteget jegyzetel, aztán éppen mit ír. Szép dolog az írás, érezze benne jól magát, de itt van huszonéves és nincsen, nem is volt soha párkapcsolata. Egyszer feldobom a talpam és egyedül fog maradni. Nem lőcsölök rá senkit, de ha most nem is, később nagyon megbánhatja, hogy sosem élt. Biztos vagyok benne, hogy egyszer eljön annak az ideje, hogy a szabadidejében több időt tölt valóságban a képzeleténél, de ha addigra elment mellette az élet, és a semmire, mert (legyünk reálisak) biztos nem lesznek jelen a történetei Rowling szinten mindhol, nem forgathatja vissza az időt.