Érdemes vele így folytatom a levelezést?

#2: talán neked, aki ennyit tudsz hozzászólni, tényleg erőn felüli kihívásokat jelenthet a levelezés, látszólag nulla haszonnal. De nem mindenki ilyen.

Azért azt is tudni kell, hogy ezek a "kapcsolatok" ritkán tartanak hosszú ideig. De ha sikerül fenntartani, az tök jó. Nekem is volt ilyen levelezőtársam, még az internet előtti időkben, vagyis annak a kezdetén, 1998 körül. Először leveleztünk, és még igazi fényképet küldtünk magunkról a másiknak, hogy lásson is legalább így :) Érdekes idők voltak. Aztán később a közösségi média idején már felvettük egymást ismerősnek, dumáltunk néha, de nem rendszeresen.

Tavaly a szülinapomon jutottunk el oda, hogy akkor így 25 év "ismeretség" után mi lenne, ha videóchatelnénk egyet, hiszen nem is hallottuk még a másik hangját. Érdekes volt ez is így ennyi idő után.

Persze lehet kérdezni, hogy mi értelme ennek. Nos, sosem lehet tudni. Egyrészt ezek általában érdek nélküli kapcsolatok, barátságok. Nem várunk a másiktól semmit, nem haragszunk meg, ha egy évig nem hallunk róla, de örülünk, ha aztán mégis. A másik a távolság. Mindig legalább több száz kilométerre voltunk egymástól, emiatt sosem találkoztunk. Ő most Svájcban él. De ha nekem most valamiért úgy hozná az élet, hogy Svájcba kellene mennem, biztos, hogy számíthatnék rá, hogy segít ott eligazodni, valószínűleg szállást is adna nekem, amivel baromi sokat segítene. Ugyanígy segítenék neki én is fordított helyzetben.

Persze nem ez a lényeg, hiszen ez már haszonlesés, csak egy példa, hogy mire lehet jó egy régi levelezőtárs.

Szerintem ha tudtok egymásnak pozitív értékeket adni, akkor igenis van értelme a levelezésnek, de ezen kívül is kell élni másokkal.

Tetszik? Ok, te is tetszel neki? ok.

Fogadjátok el kölcsönösen az érzést, és azt a tényt is, ha nem lesz jövője. vagy hozzátok meg azt az áldozetot, hogy igenis leküzditek a távolság akadályát. Nyilván nem tudom, hogy mi a "nagyon messzire".

Tudod, régen a kapcsolattartás egész másként ment telefon keveseknek volt, volt idő, hogy ötperces hívásra volt korlátozva egy beszélgetés. A posta (levél) vagy egy hét alatt érkezett meg, és tűkön ülve várták egymás kézzel írott leveleit: meg is becsülték. A távolság is más volt: még Budapesten is volt, hogy az éjszaka ha a barátnőt hazakisérted, akkor utána már nem járt éjszakai busz, és ha nem volt pénzed taxira, hát gyalogolhattál a város egyik végéből a másikba. Tehát volt, hogy a néhány órás utazás teljesen természetes volt. Én is kész lennék ennyit simán megtenni azért, akit igazán szeretek, és szerintem ez is szebbé teszi a kapcsolatot, még ha nehezíti is azt egy kicsit.

Persze ha erre nem vagytok képesek, az se gáz, csak egy másik szempontot mondtam.

A vonzalom amúgy lehet, hogy idővel totál kihűl, és kész. Túl léptek rajta, és megmarad a levelezőbarátság.

Ez is jó megfogalmazás, hogy kicsit kimenekülsz egy másik világba. A levelezésben az is jó, hogy várni kell rá. És a várakozásnak is van egy öröme, izgalma.

Egyébként az ilyen távol lévő emberek közötti vonzalom szerintem legalább felerészben csak illúzió. Láttál róla képet, és tetszik, oké. De ez édeskevés, lehet, hogy a való életben egyáltalán nem lenne meg a kémia. Szóval nem kell túlgondolni azt sem, hogy bejöttök egymásnak.