Ciki mesterképzésen bukni?
Tapasztalatom szerint már eleve nagyon jó helyzetben vagy, ha csak mesteren jutottál el oda, hogy megbukj. Nálunk már első évben volt olyan, hogy valaki kifejezetten csak megbukni ment be, mert így jobban járt, mint ha meg sem jelent volna.
Én meg középiskolában is buktam egyszer. Ciki? Akkor nagyon annak éreztem (pedig a pótvizsgán átmentem, nem kellett évet ismételni). Az intézmény is annak érezte, nem rúgtak ki, de el akartak tanácsolni, mert hogy rontja a hírnevüket, hogy egy diák megbukott. Úgy mentem be könyörögni az igazgatóhoz, kiteregetve mindenféle magánéleti dolgot, hogy mi megy otthon, miért nem tudtam eleget tanulni év közben, hogy adjon még egy esélyt, és ne kelljen már iskolát váltanom utolsó év előtt.
Olyan szempontból viszont jó volt, hogy én addig nagyon szorongó ember voltam, mindig úgy voltam vele, hogy jaj istenem, mi van, ha nem sikerül, mi van, ha elszúrok valamit, mi van, ha nem vagyok elég jó. Itt, és az azon a nyáron esedékes forgalmi vizsgámon, ahol szintén megbuktam első próbálkozásnál, jöttem rá, hogy tök fölöslegesen stresszelem magam, az ég egyadta világon semmi nem történik, ha kudarcot vallok, majd a következő próbálkozás sikerül.
Utána egyébként sikeresen leérettségiztem, olyan százalékkal, hogy a két emeltem duplázva felvettek egyetemre (nyilván nem a pótvizsgán kettesre javított év végi jegyem vittem), ahol amúgy szintén volt kb. évente egy tárgyból bukás, amit vagy akkor, vagy a következő félévben hoztam be, csúszni hál' Istennek nem csúsztam, de ha egy évvel tovább vagyok diák, az sem lett volna tragédia. Ma már a középiskolai bukásom úgy mesélem, mint egy vicces háttérinfó rólam, és azt tapasztaltam, hogy igazából a kutyát se érdekli.
Csak biztatásképp: olyat is ismerek, akit kirúgtak az egyetemről, mert hat vizsgán bukott, és nem kapta meg a dékáni engedélyt, jelentkezett másik egyetemre, és ott elvégezte. Bármi is történjen veled, nem ér véget a világ, nem csak egy út vezet oda, ahová el szeretnél jutni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!