A fogyatékosok és az őket ápolók számára az intézményi, az egészségügyi és a szociális háló rendelkezésre áll, elégséges, jól működő? Terhet jelentenek a társadalomra, ezért minimumon kell tartani a rájuk fordított erőforrásokat?

Nem elégséges, nem jól működő.

Nem szabadna minimumon tartani.

Szerintem azért tartják minimumon a rájuk fordított pénzt, mert nem igazán tudnak kiállni magukért és az őket támogatók sem elég "hangosak". Egyáltalán nem kéne ennek így lennie.

Meg félve írom le, de valójában ők tényleg főként "terhek", kb sose fog annyi nyereség realizálódni a beléjük fektetett pénzből, mint ami a ráfordítás volt...

A fogyatékosok és az őket ápolók számára az intézményi, az egészségügyi és a szociális háló rendelkezésre áll, elégséges, jól működő? Terhet jelentenek a társadalomra, ezért minimumon kell tartani a rájuk fordított erőforrásokat?

Gyógypedagógiai asszisztenként tudok nyilatkozni a témában kizárólag gyermekekre nézve (én nem foglalkozom felnőttekkel).

Rólam annyit, hogy én több fogyatékossági típussal is foglalkoztam már, több területre van rálátásom.

"A fogyatékosok és az őket ápolók számára az intézményi, az egészségügyi és a szociális háló rendelkezésre áll, elégséges, jól működő?"

Intézményi rendszer: én úgy gondolom, hogy van még hová fejlődni. Nyilvánvalóan az iskolák támogatottsága a tankerülettől is nagyban függ, de elképesztő különbség tud megmutatkozni két olyan iskola között is ami egy kerületbe van és hasonló fogyatékossággal élő gyermekeket lát el.

Nyilvánvalóan rátermett pedagógusokra is szükség volna, de itt igenis fontos lenne, hogy különböző eszközök segítsék a munkát vagy ne spóroljanak a fejlesztő játékokból. Szerintem pl. baromira nincs rendben hogy egy hallássérült iskolában csak két speciális terembe van diavetítő, miközben náluk pláne fontos lenne, hogy olvasni is tudják amiről tanulnak - ebbe az iskolába például nem igazán voltak tankönyvek se, mindent fénymásoltak (ha épp működött a fénymásoló...), szóval tényleg jó lett volna egy vizuális megsegítés a felsős korosztálynak a komolyabb tananyagoknál.

De beszélhetnék akárcsak a termek állapotáról vagy épp iskola állapotáról is. Példával élnék: a mexikói úton lévő mozgásjavító intézet egyszerűen fenomenális. Korszerű, akadálymentesített, gyermekbarát és még kedves is a szemnek. Máshol pedig örülnek ha a gyermekek rajzai ki tudják takarni a falak repedéseit.

Nyilván omladozik az egészségügy is, de azért baromi szomorú, hogy sok iskolába szappanra nem telik, nemhogy wc papírra. És most még mindig speciális iskolákról beszélünk amik több támogatást kapnak.

Egészségügy: itt szerencsére a gyerekek legalább normális(abb) ellátást kapnak. Az én eddigi tapasztalataim ezen a téren jók voltak. Van egy gyermekorvos ismerősöm akivel mindig ha beszélgetünk akkor az derül ki, hogy az eü-s rendszer, felszereltség alapvetően rossz, de a gyermekosztályok kiemelten jó helyzetbe vannak még mindig.

Én is hasonlóakat tapasztaltam: mindig mikor az iskolás gyermekekkel valami probléma adódott akkor készséges volt mindenki. Vannak olyan iskolák ahol az alap védőnős felállás mellett van egy szakos gyermekorvos is. Igaz, nem mindig van az iskolába (volt olyan ahol alig havi egyszer láttuk...), de van erre törekvés legalább.

Illetve volt pályafutásom egy olyan esetem is amikor egy osztállyal kellett konzultáljak egy gyermek ügyében. A konkrét szituáció az volt, hogy a szülő nem akarta felíratni és kiváltatni a gyermeke számára a létszükségletéhez tartozó gyógyszert ezért mielőtt a gyámüggyel kellett együttműködjünk, a kórházat kerestük fel. Nyilván elmondták, hogy nem szolgálhatnak adattal, hisz nem a mi gyerekünk, de amikor megtudták, hogy iskolából telefonálunk és aggódunk a gyermek egészségéért akkor nagyon készségesek voltak és egyről a kettőre jutottunk. Úgyhogy egyenlőre én az eü-re nem panaszkodhatok GYERMEK oldalról.

Szociális háló: újfent ismételni tudom magam: nem látok bele a felnőtt ellátásba annyira, hogy erről mesélni tudjak. Így szociális háló alatt olyansmiről tudnék csak mesélni, mint a gyámhivatalos eseteim vagy épp az érzékenyítő foglalkozások (ez többségi iskolában). Megintcsak azt mondom, hogy gyermek oldalról én itt emelem a kalapom. Vannak a rendszernek sok hibái és ilyen az is minthogy mi lesz egy nevelőotthonban élő gyermekkel amint betölti a 18. évét. De az a helyzet, hogy olyan gyámügyi esetekről hallottam és olyanokat tapasztaltam, hogy az ember nem is hinné el. Nagyon rossz híre van a gyámhatóságnak, mert sajnos nagyon felkapja a média a negatív eseteket, de ez átértékelődik az emberben ha 99 jól megoldott esetet lát és csak 1 rosszat.

Összességében azt mondanám viszont, hogy nem... nem jól működő a rendszer. Sokkal több pénzt kellene belefektetni mind az eü-be, mind az iskolákba, mind pedig a szociális részbe - feddjen az le bármit is. Most persze istenítettem a gyámhivatalt, de ott is bőőőven lenne min javítani és sokkal de sokkal több szociális munkásra lenne igény az iskolákban.

"Terhet jelentenek a társadalomra"

Ez egy nagyon összetett kérdés.

Én személy szerint nem foglalkoztam olyan gyerekkel akik középsúlyos intellektuális képességzavarral küzdenének. Foglalkoztam halmozottal, nem is egyel. Foglalkoztam nagyon sokáig enyhe értemi fogyatékosokkal is. Viszont a középsúlyost én már nem vállalom még akkor sem ha csak önmagában ilyen és nem társul melléje bármi is.

Pontosan azért amit írsz: mert ők már valamilyen szinten terhek.

Nyilván elkeserítő ezt leírni, de én sem akarom szépíteni az esetüket. Egy enyhe értfogynak (tanulásban akadályozottnak) általában még van valami kilátása az életben. Sőt, kifejezetten pozitívak számomra ők, mert az ember nem mindig vár sokat az 50-75 közti IQ-val rendelkezőktől, mégis meglepetéseket tudnak okozni. És pont annyi eszük van amennyivel még el tudnak boldogulni az életben valamilyen szinten.

Egy középsúlyos vagy súlyos értfogy/az autizmus spektrumán pont negatív irányba lévő/egy teljes mértékben lebénult karral-lábbal-arccal élőnek nem feltétlenül van kilátása. Nem feltétlenül tud olyan sikerélményt hozni a fejlesztés ami végeredményében önálló életvitelre alkalmas. Én képtelen vagyok velük foglalkozni pontosan azért, mert értelmetlennek látom a saját munkámat is velük - próbáltam ezt is egyébként. Viszont attól függetlenül, hogy én tehernek élem meg őket és nem vagyok elég erős hogy velük foglalkozzak, nem jelenti azt, hogy elítélem az őket nevelő családokat vagy őket gondozó pedagógusokat, ápolókat.

Azonban! Az érzékszervi fogyatékossággal élők/kerekesszékkel közlekedők/beszédfogyatékosok/enyhe értfogyok szerintem nem terhek. Mert képesek maradandót alkotni.

"ezért minimumon kell tartani a rájuk fordított erőforrásokat?"

Nem! Sőt, sokkal több pénzt kell fektetni az ellátásukba, mert ha növekszik az ellátás színvonala akkor az ők fejlődésük is pozitív irányba fog haladni. Viszont ehhez elkerülhetetlen hogy a munkaerő is megfizetve legyen. És most ezt nem csak magam miatt mondom, mert nyilván az én fizetésem is a béka segge alatt van.

Hanem az ápolók és pedagógusok fizetése is muszáj növekedjen különben egyre többen hagyják el a pályát és egyre ellátatlanabb lesz az adott csoport/osztály. Számomra például szívszorító látni, hogy logopédust nem csak többségi iskolákba keresnek hanem beszédfogyatékosok és hallássérültek iskolájába is. Rohadtul nem oké, hogy már az erre specializálódott helyeken sincs megfelelő szakember... de mégis mit várunk el, ha a nettójuk 260? nyilván nem fognak éhbérért dologni ha elmehetnek magánba.

(elnézést a sok elírásért, helyesírási hibáért, annyit gépeltem már, hogy nincs erőm és kedvem átnézni és átolvasni. Remélem kielégítő választ tudtam adni)

"A fogyatékosok és az őket ápolók számára az intézményi, az egészségügyi és a szociális háló rendelkezésre áll, elégséges, jól működő?":

Nem működik jól, teli van hibával, akadállyal. Nem könnyű pl.: egy ügyet sem elrendezni.

"Terhet jelentenek a társadalomra, ezért minimumon kell tartani a rájuk fordított erőforrásokat?":

Visszakérdezek:

Ha egy fiatal, aki részegen, drogosan szétveri a kirakatot, kukát borogat, terhet jelent a társadalomnak?