Tényleg ennyire beteg ez a világ?
#14 vagyok.
Pontosan az, amit a 16-os is írt. Az általam említett esetben sem igazán reklámozták a szülők, hogy a kezeléssel amúgy nem gyógyulna meg a gyerek. Mindig úgy kommunikáltak - volt egy közösségi oldal erre a célra -, hogy ők maguk nem mondták ki, hogy a gyerek "meggyógyul", de hagyták, hogy a támogatók ezt higgyék. Én is csak azért tudtam, mert konkrétan rákérdeztem személyesen.
Nem hibáztatom őket. Egy elkeseredett szülő, aki a gyereke életéért harcol, a legutolsó szalmaszálba is belekapaszkodik. Ki tudja, talán sikerül a kisfiú életét öt évvel meghosszabbítani, és addig felfedezik a gyógymódot, vagy mit tudom én. Viszont kívülállóként érdemes ezekkel a dolgokkal tisztában lenni, és nem benyalni minden hatásvadász "hírt", amit lead a Tények.
24
Csak szólok. Összeghatártól függetlenül is és nem csak gyermeknek ez Magyarországon papíron MEGJÁR! A valóságban az állam már-már kivonult az egészségügyi ellátásból. Aki beteg, haljon meg... Ez dívik. Utcáról berángatott srácok látják el az ápolói feladatokat is jó nevű kórházakban is. A fiamat műtő orvosunkkal akkor tudtunk beszélni, amikor bejelentettük, hogy elhagyjuk a kórházat és pont. Ez a műtét után 8-10 nappal volt. Előtte sem tudtunk vele beszélni. És ő egy jó orvos és egy jó kórház! ... A többiről is tudnék, mit írni...
"Hozzanak egy törvényt, hogy a beteg gyerekeket 1 millió forintig"
Nagyon bilibe lóg még a kezed te gyerek.
Egy komolyabb CT vizsgálatnak simán lehet magasabb költsége mint szaros 1 millió Ft...
#24-es, úgy tűnik, azzal nem vagy tisztában, hogy olyan, hogy "az állam pénze" nem létezik, az a MI pénzünk, a tiéd, az enyém, és mindenkié, aki adót fizet ebben az országban.
Tudod, mi lenne a szipiszupi törvényjavaslatodból? Emelnék az adókat, vagy alkotnának egy spéci "rászorulók műtétére" adót, mivel egyszerűen ha a kezelés többe kerül, mint 1 millió (Ft, nagyon vicces vagy), akkor többe kerül, és pl. egy kölni klinika, vagy a Mayo nem fogja ajándékként hozzácsapni a többi pénzt.
Félre ne érts, rendszeresen adakozom az ilyen gyűjtésekre, de azért az én családom kárára ne akarj jótékony törvényeket hozni! Minden beteg gyereket megműtenek, gyógyítanak, DE én meg mondjam azt az enyémeknek, hogy bocs, a héten nincs vacsora, mert a pénz elment a kötelező műtét-adóra?
27
"...Minden beteg gyereket megműtenek, gyógyítanak..."
Gyermeket sem és felnőttet sem. Időset meg még annyira sem...
17-es, nekem aztán ne akarja semmimet újraosztani semmilyen állam, nem akarom nincstelenül, egy batyuval a kezemben a hortobágyra/gulágra/auschwitzba tartó marhavagonban találni, köszi!!!!
mindig ez a vége, hiába ugráltok...
ha nem húznák be az átlagbéreseket is évi több millió Ft-tal, még nekünk is több kedvünk lenne adakozni.
a tehetősebbekről nem beszélve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!