Mélypont, csúcspont?
Mi volt az életed legrosszabb és legjobb pillanata??
Kort és nemet is kérnék ha lehet (:
Mélypont az nem egy konkrét pont, hanem több év. Mély völgy, úgy is mondhatnám.
Amikor két, nagyon fiatal jó barátom is meghalt pár év különbséggel, ezután depresszióba kerültem, 2 év depi után öngyilkos is próbáltam lenni.
A legjobb talán most, hogy felvettek egy nagyon nehéz főiskolára, mert több éven keresztül tartott, hogy depresszió után rávegyem magam a tanulásra és kijavítsam az középiskolában elrontott érettségit. Viszont mégsem tudok örülni neki. Ne kérdezd miért. Pedig most ez volt kitűzve életcélnak. Gyakran gondoltam rá, hogyha most se vesznek fel, szinte kitűnő vizsgákkal, akkor még egyszer megpróbálom az öngyilkosságot, mert nem tudom azt tanulni, azzal foglalkozni, amit szeretnék csinálni. De felvettek, úgyhogy most jegelem ezt a témát. Bár kifejezetten örülni mégsem örülök, passzolom miért. Úgyhogy csúcspontnak azt mondanám, hogy két éve örökbe fogadtam menhelyről egy (felnőtt) kutyát. Nagyon jófej kutyus, szeretek foglalkozni vele.
Mélypont, a 2019-es évem volt: magányos voltam, öngyilkos gondolataim voltak, teljesen magamba zuhantam, azt éreztem, teljesen magamra maradtam, minden addigi traumám felszínre tört otthagytam az egyetemet, nagyon beteg lett a nagybátyám, a családban nagy veszekedések voltak, nagyapám eladta a beteg lovát a vágóhídra(kötődtem hozzá érzelmileg), annyi idős volt, mint én, meghalt a kutyám is(12 éves volt), az teljesen kikészített, kénytelen voltam kimenni külföldre mezőgazdasági munkát végezni, mert teljesen leégtem, nem volt könnyű, 42C°-ban dolgozni. Pokol volt az az év.Akkor voltam 21 éves.
Legjobb pillanat minden évben augusztus közepe, mert akkor van a "hullócsillageső" és a szülinapom is, akkor mindig kimegyünk egy mezőre, felpakolunk étellel, énekelünk ünnepelünk és számoljuk a csillagokat.
Ha egy konkrét választ kellene adjak, akkor az első kutyámat mikor megkaptam, akkora örömöt azóta sem éreztem, akkor 12 éves voltam.
Nőnemű vagyok.
És neked?
Legjobb: 2006, amikor sikeres zárógyakszit tettem.
Legrosszabb: ? Folyamatban van a dolog, ami 2015-től kezdődött. Nem megfelelő emberek vesznek körül, így megy az állandó szurka-piszka. (F41)
Mélypont nekem és a páromnak is inkább egy 2-3 éves időszak volt amikor minden összejött. Lakhatási és munkahelyi váltság és gondok majd ezt tetézte még egy per a közütkezelővel szemben, majd az egyik családtagunk rákos lett és gondozni kellett, majd utána a halála. A párommal egy évig külön éltünk.
Pozitívum amikor megtaláltuk a párommal egymást, mikor kijöttünk külföldre és sok nehézdég árán megkaptam az első munkámat külföldön, mikor örökbefogadtunk egy cicát és most mikor veszünk itt egy lakást.
Csúcspont gimi közepe és vége:
akkor kezdtem végre nyitottabb lenni, szó szerint egyik pillanatról a másikra megtelt a naptáram (1 új sport, plusz új edzés, vezetés, barátokkal több program), imádtam a pörgést, jól is éreztem magam a bőrömben, és igazából minden klappolt. Egy rossz dolgot nem tudnék abból az időből mondani.
Mélypont viszont határozottan most van:
van bennem egy nem-túl-kicsi kapunyitási pánik, így egyetem befejezése előtt nem sokkal. A gyakorlati helyemen sem érzem valami fényesen magam (finoman szólva), barátaimmal is teljesen elhidegültünk, személyes programok, találkák is teljesen elmaradnak, a netes beszélgetések sem az igaziak már, pedig nincs is belőlük sok.. szóval teljesen egyedül vagyok, csakis a szüleimre számíthatok. Akikért természetesen végtelenül hálás vagyok, de nagyon bánt, hogy nincsen párkapcsolatom, sem barátaim.
Eléggé elveszettnek érzem magam.
22/L
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!