Mire elég nektek manapság 10.000 Ft?
Egy heti bevásárlás, úgy, hogy mindent magamnak főzök, és munkába otthon készített szendvicset viszek. Most ennyit eszek meg egy hét alatt, nagyjából 10000 forintot. Úgy, hogy kis termetű, vékony nő vagyok, könnyű fizikai munkát végzek, szóval nem eszek sokat. El sem tudom képzelni, hogy pl. egy nehéz fizikai munkát végző, magas férfi, vagy egy ételallergiával élő ember mennyit költhet kajára.
Vicc, három évvel ezelőtt heti négyezerből úgy ettem, mint egy király, halat és rákot is meg tudtam engedni magamnak, most meg a legtöbbet keresem eddigi életemben, és így is néznem kell az árakat, pedig egy célom volt az életben, hogy ne kelljen számolgatnom, mikor vásárolok a boltban.
Egyébként még BKV bérlet, havi uszodabérlet, egy tank benzin, amivel meglátogatom a vidéken élő rokonaim. Ezek jönnek még ki tíz ezerből. Meg az ajándékok, amiket nagymamámnak viszek, ha látogatom (fonal, cérna, ritka élelmiszerek amiket nála nem kapni, ilyen apróságok), illetve telefonszámlám is ennyi. Meg a közös költség.
Most elolvasva a válaszokat, le vagyok döbbenve, elszomorító, hogy egy átlagembernek 2-3 napi ételre elég ez a pénz. Nem tudom, másnál mi a helyzet, nem is akarok senki zsebében turkálni, de nekem egy darabig nagyon emelték a fizetésem, mert infláció, aztán infláció még mindig goes brrr, a fizumat meg fél éve nem változtatták, és érzem, hogy egyre kevesebbet ér.
25 Én is írtam, hogy a heti kajám kijön ennyiből, kb ugyanaz a helyzet, mint nálad, könnyű fizikai munka és nem eszem sokat.
Szerintem sokkal irreálisabb az az 1-2 válaszoló, akik azt írták, hogy ez 1-2 napi kaja, de mindegy :D A 2-3+ már reális lehet. De nem tudom, egy napi kajában átlagban mi kerül ennyibe, hacsak nem minden egyes nap angus steaket vacsorázik valaki meg mellette 6x eszik napközben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!