Tinédzser korban kellett volna kialakítanom barátságokat? 28/F
Nem, én munkahelyen szoktam barátságokat kialakítani, viszont ezek átmeneti barátságok általában, amíg együtt dolgozunk, de mindig van társaságom, akivel tudok beszélgetni, programozni. (Mert általában mindenhol akad 1-2 olyan ember, akivel kicsit jobb barátok leszünk, mint szimpla benti kolléga haverok.)
A tinédzserkori barátságaim ugyanúgy elhaltak suli után 1-2 éven belül.
Nem reménytelen huszon- vagy harmincévesen barátokat szerezni, de kétségtelenül nehezebb, mert hátrányból indul az ember, illetve egy olyan környezetből kell meríteni, ahol már nagyobb a szociális távolság, sokkal formálisabbak az emberi kapcsolatok.
Akik tizenévesen barátokat szereztek, nem csak azért vannak előnyben, mert már vannak barátaik, hanem azért is, mert megismerték azt a gyakorlatot, ahogyan egy ilyen viszony kialakul. Ezért van, hogy akiknek sosem voltak barátaik, ismerkedésnél sokszor "ügyetlennek" tűnnek (vagy túl rámenősek, vagy túl zárkózottak).
Általában a legjobb az, ha valamilyen hobbi vagy érdeklődés (tánc, társasjáték, sakk, politikai nézet, tényleg akármi) alapján csatlakozol egy társasághoz, ahova szabad a belépés, és ott magától megtörténik a dolog, mert a közös érdeklődés összeköt, illetve nem leszel annyira görcsös, hogy "miről beszéljetek".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!